Hozzászokni nem fogsz, "csak" meghalni
A hétvégén majdnem meghalt három fiatal a Hajógyári-szigeten. A 17 és 22 év közötti fiatalemberek ma már szerencsére túl vannak a életveszélyen, és közben az is kiderült, hogy a Gina volt a vétkes.
A hétvégén majdnem meghalt három fiatal a Hajógyári-szigeten. A 17 és 22 év közötti fiatalemberek ma már szerencsére túl vannak a életveszélyen, és közben az is kiderült, hogy a Gina volt a vétkes.
A csajos délután nagyon jó dolog. Nem kell hozzá más, mint egy szabad délután, egy anya és egy darab lánygyermek és persze valami jó program. Ha több lánygyermek van, akkor mindegyiknek külön délután jár.
Orvosi témájú szövegeket olvasva könnyen arra a következtetésre juthatunk, hogy "ez bizony nekem kínaiul van", de gyakorlatilag bárhol szembe jöhet velünk egy idegenül hangzó orvosi szó. Pedig az orvosi szaknyelv szavai nem kínai, hanem latin vagy görög eredetűek.
A Barbie baba már eddig is sok vihart kavart. Sok mindent a hibájául róttak már, de leginkább sohasem-volt, sohasem-lesz alakját nehezményezik, mert testképzavart okozhat.
Az amerikai National Heart, Lung, and Blood Institute azt javasolta a közelmúltban, hogy minden gyereknél már 11 éves kor előtt történjen kötelező vizsgálat a magas koleszterinszint kiszűrésére.
Vannak olyan napok, amikor az ember már délelőtt tíz körül megállapítja, hogy na, ma kár volt felkelni. A tudományos álláspont szerint ilyenkor az anyának megeresztett telefon a leghatásosabb, a hatás kulcsa az oxitocin.
Annyit érsz, amennyit a neved ér − állítják (most már sokadszor) − a felmérések és a kutatók. A névválasztás ugyanis sok mindent megszab az életben. pedig nem biztos, hogy ez az ok és az okozat.
A tinik még könnyen megcsúsznak a felelős döntések terén. Illetve sokszor és könnyen győzik meg magukat arról, hogy egy-egy helyzet nem is annyira kockázatos, és egyébként is gondosodtak a megelőzésről.
A hétvégén majdnem meghalt három fiatal a Hajógyári-szigeten. A 17 és 22 év közötti fiatalemberek ma már szerencsére túl vannak a életveszélyen, és közben az is kiderült, hogy a Gina volt a vétkes.
Tegyük fel, kedves olvasó, hogy van egy kisgyereked, aki sajátos nevelési igényű. Pénzt, időt, energiát nem sajnálva azon dolgozol a családdal és szakemberekkel, hogy jó és teljes élete legyen.
Még csak pár napos az új Alkotmány, mely szerint: „Az emberi méltóság sérthetetlen. Minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz, a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg.”
Először valahol az Egyesült Államokban született meg az ötlet: mi lenne, ha a gyerekeket időnként bevinnék az idősek otthonába? Az elképzelést tett követte, s az eredmények magukért beszélnek.
Szombat és vasárnap kora délután sugározza az RTL Klub az A-HA! című, tinédzsereknek szóló, szexuális ismeretterjesztő animációs sorozat hét epizódját. Start január 7-én 14 órakor.
Milyen dolog az, hogy a többségnek figyelembe kell venni a kisebbség jogait, főleg ebben a gazdasági helyzetben!? Miért kéne rámpát építeni a kerekesszékeseknek vagy a kismamáknak?
Kevesen tudják, hogy az év melyik napján ünneplik a legtöbben a születésnapjukat szerte a világban. Nos, ez a nap szeptember tizenhatodika. Hogy miért pont ez? Egy kis matematika következik.
Hogy milyen szavak jutnak eszembe az autizmusról? Csak egyet lehet vagy többet is? Az első mindenképpen a frusztráció, aztán a tehetetlenség, stressz, düh…
Egyre több kiskamasz szerzi szexuális ismereteit pornófilmekből, mivel az iskolai felvilágosításból nem sokat tudhatnak meg a téma pozitív aspektusairól, derül ki egy ausztrál kutatásból.
Ez a furcsa cím nem egy Guinness-rekordkísérletet takar, és nem is valami artistamutatványról van szó, hanem egy édesanyáról és a kisbabájáról, akit egy különös eljárással tudtak benntartani a szülésig.
Egy amerikai orvos igen szokatlan módon kívánja megoldani a gyerekkori elhízás egyáltalán nem elhanyagolható problémáját. Állami gondozásba velük!
Nem születnek gyerekek, az öregek országa leszünk. Az okok? Temérdek indok létezik, de valaki egy különleges okot adott meg, ami azonnali támadások kereszttüzébe helyezte őt és elméletét.
A közösségi oldalakon ismét terjed egy hónapokkal ezelőtti cikk, ami öt állítólagos hazugságról igyekszik fellebbenteni a fátylat, amit - ugyancsak állítólag - az onkológusok szeretnének elhitetni az emberekkel.
A szülés után a kórházban kapott „kezdőcsomag”sok mindent tartalmazhat a pelenkától a babaolajig. De mostantól egyvalamit biztosan nem: ajándék tápszert az újszülöttnek.
A világ számos pontján, így például Kínában is egyre inkább dívik a lágymagzatok elabortálásának "divatja". A mesterséegs nemi szelekció máris a természetes arányok torzulását eredményezte.
A két évvel ezelőtt nagy port felvert nyolcas ikerszülés kapcsán bevont működési engedélyéért folyamodik a beültetést végző dr. Michael Kamrava. Döntés a napokban várható.
A francia államelnök, Nicolas Sarkozy a szoptatást nemes egyszerűséggel „rabszolgasorsnak” minősítette. Szerinte a szoptatás szuper dolog, mert nem az apának kell felkelnie az éhes gyerekhez.
A múlt héten hozta nyilvánosságra dr. Ócsai Lajos, az Országos Tisztifőorvosi Hivatal Járványügyi Főosztályának vezetője, hogy jogi lépéseket fontolgatnak a Nebáncsvirág Egyesülettel és annak vezetőjével szemben.
Ha hihetünk a híreknek, akkor a készülő új munkatörvénykönyv életbe lépése után talán nem kell majd szoronganiuk munkahelyük elvesztése miatt azon anyáknak, akik otthon maradnak beteg gyermekükkel.
Itt van Marc Jacobs vadiúj parfümje, az Oh, Lola!, melyet azonban tilos reklámozni. Legalábbis az angoloknál és legalábbis a mostani hirdetés formájában. Miért is?
Nem, most nem a Rendőrtiszti Főiskolára látogatunk, hanem az alsó tagozatba. Virginiában szükségét látták, hogy a fegyverismeretet is bevegyék az alsó tagozatos közismereti tantárgyak közé.
Éjszaka sámlin a gyermek kórtermében, várandó anya a laticelen. Sérti a jogbiztonság elvét, hogy nincsenek meghatározva a kórházban ápolt gyermek mellett tartózkodó szülő elhelyezésének minimum követelményei.