...mert a szerkesztő is anya
Mosolyról, tükörről, szürkeségről és hasonlítgatásról…
Szomorú szürke tömeg vagyunk-e, vagy csak azt látjuk viszont, amit mi adunk? Őszintén hiszem, hogy az utóbbi, ehhez persze az kell, hogy a mindennapi érzelmi „adásvételben” ne csak kapni akarjunk, hanem képesek legyünk adni is.
“A világ egy hatalmas tükör. Visszatükrözi felénk azt, amik vagyunk. Ha kedvesek, ha barátságosak és ha segítőkészek vagyunk, akkor a világ kedvesnek, barátságosnak és segítőkésznek fog felénk bizonyulni. A világ pontosan az, amik mi vagyunk!”
A fenti idézet Thomas Dreiertől származik, és éppen most és éppen itt egy internetes fórum hozzászólásait olvasgatva jutott eszembe. Egészen pontosan azokról a hozzászólásokról, melyekben külföldről hazalátogató honfitársaink az „itteni” és „ottani” közhangulatot hasonlítják össze – és az összehasonlításból „természetesen” a hazai viszonyok kerülnek ki vesztesen.
Az éles kontrasztot soha nem értettem igazán, mert – bár valószínűleg már jól elkoptatott közhely, most mégis leírom – én mindig is úgy tapasztaltam, hogy „ha mosolyogsz, a világ is visszamosolyog rád”. Közhely vagy sem, én hosszú évek óta próbálgatom, és a dolog tényleg működik. Most pedig azért gondolkodtam el különösen a jelenségen, mert éppen a napokban tértem haza egy olyan országból, ahol híresen nagy hagyománya van az emberekbe gyerekkoruktól fogva mélyen belekódolt mosoly intézményének. Hogy ez mennyire belülről jön, az megint más kérdés, de igazából nincs is ezzel semmi baj, mert nagyon kellemessé tudja tenni a hétköznapokat. Igen, kellemessé tudja tenni, és ez – szerencsére – nem hely-, nép- vagy országfüggő.
És azt hiszem, végre rájöttem, miért van az, hogy sokan csak szomorú szürke tömegnek képesek látni bennünket, míg mások nem is igazán értik, miről beszélnek azok, akik szerint nem találni egyetlen kedves és vidám arcot az utcákon és a hivatalokban. Nemcsak arra kell ugyanis képesnek lenni, hogy elfogadjuk mások mosolyát, hanem arra is, hogy mi adjunk mosolyt (segítséget, figyelmet, kedvességet… a sor tetszés szerint folytatható) másoknak. Így ugyanis egy olyan országban sem kerülünk bajba magunkkal és a világgal, ahol előbb nekünk kellene egy mosolyt küldeni ahhoz, hogy ugyanezt kapjuk vissza. Mert a mosoly a világon mindenhol mosoly, és a világ azt tükrözi vissza felénk, amik magunk vagyunk…
Dr. Simonfalvi Ildikó szerkesztő
