Dohányozni tilos, de nem mindenkinek

Sok helyen tilos dohányozni április elsejétől. Pontosabban január elsejétől, de az első három hónapot türelmi időnek tekintették, ezért eddig nem bírságoltak. A három hónap viszont március végén lejárt.

Orvos-magyar szótár

Orvos-magyar szótár mindenkinek...

Orvosi témájú szövegeket olvasva könnyen arra a következtetésre juthatunk, hogy "ez bizony nekem kínaiul van", de gyakorlatilag bárhol szembe jöhet velünk egy idegenül hangzó orvosi szó. Pedig az orvosi szaknyelv szavai nem kínai, hanem latin vagy görög eredetűek. 

Szeretet és törődés

...a Démétér Alapítványt és a Démétér Házat

Öt évvel ezelőtt létrehoztak Magyarországon egy olyan alapítványt, amely két igen egyszerű, mégis igen mély jelentést hordozó szót tűzött a zászlajára, ez pedig a szeretet és a törődés. A Démétér Alapítvány azóta nagy utat tett meg.

 

A rák elleni küzdelemben a biztonságérzet és az odafigyelés mellett létfontosságú a külvilág ragaszkodása, hogy a beteg tudja, nem felejtették el, visszavárják. Ezt ismerték fel azok, akik négy esztendővel ezelőtt összefogtak, hogy elősegítsék a vérképzőrendszeri daganatos megbetegedésben szenvedő gyerekek, ezen belül a csontvelő-transzplantáción átesettek gyógyulását és azt követő rehabilitációját.

A Démétér Alapítvány segítői együtt tanulnak, játszanak, egyáltalán léteznek a kórházi
osztályon a beteg gyerekekkel és a családtagokkal. De segítik őket a kórházi kezelést követő időszakban és a rehabilitáció során is. A mindennapokban a Démétér Program többek közt azt jelenti, hogy pedagógusok segítik az iskolás betegeket tanulmányaik folytatásában, mialatt nem járhatnak iskolába. A betegségtudat háttérbe szorításában, a gyermekek kreativitásának
ébren tartásában jelentős szerep jut az önkéntes „játszó-néniknek”, „játszó-bácsiknak”. Az
általuk vezetett foglalkozásoknak köszönhetően gyorsabban és hasznosabban telnek az egyhangú kórházi napok, és a szülők is tehermentesíthetők.
A program azonban csak elképzelés maradt volna, ha nem tudnak a megvalósítás számára megfelelő helyet biztosítani – ez lett a Démétér Ház.
Az építkezést a fővárosi Szent László Kórház területén a budapesti Szent László Őssejt Alapítvány segítette. A 2006-ban átadott épület hat lakóegységében az elmúlt évek során 76 család szállt meg térítésmentesen.
Tóth Artin, a Ház alapítója nem túlságosan derűlátó a tekintetben, mennyire sikerült a közvéleménnyel elfogadtatniuk, milyen fontos a beteg gyerekek lelki támogatása: „Az elmúlt hat év arról győzött meg, hogy mindenki akkor és csakis akkor gondol bele a betegek helyzetébe, ha ő maga vagy valamelyik hozzátartozója érintett lesz. Addig pedig a struccpolitika uralkodik nálunk – amit nem látok, az nincs is. Azokat az embereket pedig, akik rendelkeznek empátiával, szociális érzékenységgel mások iránt – nos, őket nem kell győzködni, hiszen pontosan tudják, mennyire fontos a betegek lelki támogatása. De sajnos ők vannak kevesebben.”
Démétér Alapítvány
2000 Szentendre, Mandula u. 8.
Adószám: 18256110-1-13
Bankszámlaszám: Budapest Bank
10102086-56951900-01000002
www.demeterhaz.hu

A Démétér Alapítvány segítői együtt tanulnak, játszanak, egyáltalán léteznek a kórházi osztályon a beteg gyerekekkel és a családtagokkal. De segítik őket a kórházi kezelést követő időszakban és a rehabilitáció során is. A mindennapokban a Démétér Program többek közt azt jelenti, hogy pedagógusok segítik az iskolás betegeket tanulmányaik folytatásában, mialatt a gyerekek nem járhatnak iskolába. A betegségtudat háttérbe szorításában, a gyermekek kreativitásának ébren tartásában jelentős szerep jut az önkéntes „játszó-néniknek”, „játszó-bácsiknak”. Azáltaluk vezetett foglalkozásoknak köszönhetően gyorsabban és hasznosabban telnek az egyhangú kórházi napok, és a szülők is tehermentesíthetők.

Démétér Alapítvány

A program azonban csak elképzelés maradt volna, ha nem tudnak a megvalósítás számára megfelelő helyet biztosítani – ez lett a Démétér Ház. Az építkezést a fővárosi Szent László Kórház területén a budapesti Szent László Őssejt Alapítvány segítette. A 2006-ban átadott épület hat lakóegységében az elmúlt évek során 76 család szállt meg térítésmentesen.

Tóth Artin, a Ház alapítója nem túlságosan derűlátó a tekintetben, mennyire sikerült a közvéleménnyel elfogadtatniuk, milyen fontos a beteg gyerekek lelki támogatása: „Az elmúlt hat év arról győzött meg, hogy mindenki akkor és csakis akkor gondol bele a betegek helyzetébe, ha ő maga vagy valamelyik hozzátartozója érintett lesz. Addig pedig a struccpolitika uralkodik nálunk – amit nem látok, az nincs is. Azokat az embereket pedig, akik rendelkeznek empátiával, szociális érzékenységgel mások iránt – nos, őket nem kell győzködni, hiszen pontosan tudják, mennyire fontos a betegek lelki támogatása. De sajnos ők vannak kevesebben.”

Démétér Alapítvány

2000 Szentendre, Mandula u. 8.

Adószám: 18256110-1-13

Bankszámlaszám: Budapest Bank

10102086-56951900-01000002

www.demeterhaz.hu

Haiman Éva
a szerző cikkei

(forrás: Medical Tribune )
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!