Dohányozni tilos, de nem mindenkinek

Sok helyen tilos dohányozni április elsejétől. Pontosabban január elsejétől, de az első három hónapot türelmi időnek tekintették, ezért eddig nem bírságoltak. A három hónap viszont március végén lejárt.

Orvos-magyar szótár

Orvos-magyar szótár mindenkinek...

Orvosi témájú szövegeket olvasva könnyen arra a következtetésre juthatunk, hogy "ez bizony nekem kínaiul van", de gyakorlatilag bárhol szembe jöhet velünk egy idegenül hangzó orvosi szó. Pedig az orvosi szaknyelv szavai nem kínai, hanem latin vagy görög eredetűek. 

Az előítéletek és a félelem ellen

…a Fogadd el, fogadj el! programot - egymás megismeréséért

A Kézenfogva Alapítvány azért indította útjára 2006 júniusában a „Fogadd el, fogadj el” közvélemény formáló rendezvénysorozatot, hogy az egészséges és az értelmi fogyatékossággal élő emberek megismerhessék egymást. 

 

Magyarországon több mint félmillió fogyatékossággal élő ember él, akik közül csaknem 60 ezer értelmi fogyatékos ember. Mindennapi küzdelmeikről nagyon keveset tudnak azok, akik nem találkoznak velük rendszeresen. A tudatlanság, az előítéletek és a félelem olyan társadalmi tényezők, amelyek elszigetelik őket és hátráltatják fejlődésüket. Sokan félnek, tartanak tőlük, nem tudják, hogyan viselkedjenek velük. A találkozás, ezáltal a tapasztalás a legalkalmasabb módja a félelmek oldásának. 
A Kézenfogva Alapítvány az értelmi fogyatékos és az egészséges emberek párbeszédét szeretné ismét elősegíteni a májustól szeptemberig tartó országos közvélemény formáló Fogadd el, Fogadj el! című rendezvénysorozatával. Az Alapítvány szándéka az akcióval, hogy megmutassák a világnak, az értelmi sérült emberek világa is színes, az ő álmaik és vágyaik is olyanok, mint bármelyik ép embertársunké.
Az elmúlt években kapott pozitív visszajelzések azt tükrözik, hogy eredményt csak hosszú távon lehet elérni a közvélemény formálásában, és az elmúlt négy év még csak egy apró lépés volt. Bár ez idő alatt több mint 100 ezren látogattak el a rendezvényekre, és a kamion közel 70 településre jutott el, több mint 19 ezer kilométert megtéve.
A program célja, hogy az országjárás állomásain minél több egészséges ember találkozzon fogyatékos emberekkel. Ismerjék meg minél többen, mire képesek az értelmi fogyatékos emberek, akiknek legyen módjuk bemutatni a termékeiket, művészi produkcióikat.
Ebben az évben is színes programokkal várnak a szervezők mindenkit szerte az országban. Az országos közvélemény-formáló programsorozat nyitóeseménye a május elsején megrendezett Családi Nap lesz, amelyen többek között szélforgó hajtogatási rekord-kísérlet, integrált programok, koncertek (pl. Animal Cannibals és MC DC, Nemadomfel, Salsa Picante, Pa-dö-dő és a Baltazár Színház), továbbá kirakodóvásár, kézműves foglalkozások, játékok várják majd az érdeklődőket. A programokon együtt vesznek részt ép és fogyatékos emberek. A részletekről folyamatosan tájékozódhat itt.

Fogadd el, fogadj el!Magyarországon több mint félmillió fogyatékossággal élő ember él, akik közül csaknem 60 ezer értelmi fogyatékos ember. Mindennapi küzdelmeikről nagyon keveset tudnak azok, akik nem találkoznak velük rendszeresen. A tudatlanság, az előítéletek és a félelem olyan társadalmi tényezők, amelyek elszigetelik őket és hátráltatják fejlődésüket. Sokan félnek, tartanak tőlük, nem tudják, hogyan viselkedjenek velük. A találkozás, ezáltal a tapasztalás a legalkalmasabb módja a félelmek oldásának.

A Kézenfogva Alapítvány az értelmi fogyatékos és az egészséges emberek párbeszédét szeretné ismét elősegíteni a májustól szeptemberig tartó országos közvélemény formáló Fogadd el, Fogadj el! című rendezvénysorozatával. Az Alapítvány szándéka az akcióval, hogy megmutassák a világnak, az értelmi sérült emberek világa is színes, az ő álmaik és vágyaik is olyanok, mint bármelyik ép embertársunké.

 

Az elmúlt években kapott pozitív visszajelzések azt tükrözik, hogy eredményt csak hosszú távon lehet elérni a közvélemény formálásában, és az elmúlt négy év még csak egy apró lépés volt. Bár ez idő alatt több mint 100 ezren látogattak el a rendezvényekre, és a kamion közel 70 településre jutott el, több mint 19 ezer kilométert megtéve.

A program célja, hogy az országjárás állomásain minél több egészséges ember találkozzon fogyatékos emberekkel. Ismerjék meg minél többen, mire képesek az értelmi fogyatékos emberek, akiknek legyen módjuk bemutatni a termékeiket, művészi produkcióikat.

Ebben az évben is színes programokkal várnak a szervezők mindenkit szerte az országban. Az országos közvélemény-formáló programsorozat nyitóeseménye a május elsején megrendezett Családi Nap lesz, amelyen többek között szélforgó hajtogatási rekord-kísérlet, integrált programok, koncertek (pl. Animal Cannibals és MC DC, Nemadomfel, Salsa Picante, Pa-dö-dő és a Baltazár Színház), továbbá kirakodóvásár, kézműves foglalkozások, játékok várják majd az érdeklődőket. A programokon együtt vesznek részt ép és fogyatékos emberek. A részletekről folyamatosan tájékozódhat itt.

Az alábbi kisfilm Szemők Zsoltnak, a Kézenfogva Alapítvány munkatársának a videoblogjáról származik a korábbi rendezvény tapasztalatairól, az idei program előkészületeiről - élményekről, elfogadásról és megismerésről.

Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!