A Down-szindrómáról és a mindennapokról
…az Élek és szeretek című filmet a másságról
Tessék megnézni, mert a spanyol filmeseknek sikerült! Úgy csináltak mozit egy Down-szindrómás férfi életéről és szerelméről, hogy az nem empátiát prédikáló és politikailag korrekt, de holt unalmas értelmiségi ömlengés, se nem…
…a „betegség-mozik” hollywoodi változataiban eléggé gyakori hamis és kiszámítható, giccsbe hajló szentimentális sztorizás.
Az Élek és szeretek című spanyol film főszereplője (Pablo Pineda), a 34 éves Daniel, aki Down-szindrómás. A film nem a sztárokat (mondjuk Dustin Hoffmannt vagy Tom Hankset) vezeti fel egy alapvetően fiktív sztori alakjaiként, hanem egy, a valóságban is beteg/más ember színes személyisége köré épít történetet.
Daniel új munkahelyén azonnal fülig szerelmes lesz egyik munkatársnőjébe, az impulzív és lázadó Laurába (a partneréhez hasonlóan zseniálisat alakító Lola Duenas). A nő nem csak a – mienkénél jóval liberálisabb és empatikusabb, de azért szabályokhoz méltón merev – szociális jogi előírásokat alkalmazza szabadon, hanem meglehetősen zűrösen, kaotikusan keresi a magánéleti boldogságát is. A két ember között – és ez a film újabb életszagú megoldása – elsősorban személyiségük nyitottsága és a környezetre adott hasonló reakcióik miatt alakul ki rokonszenv.
Ami persze idővel barátsággá érik. Mígnem Daniel elérkezik arra a pontra, hogy a lány iránti őszinteségébe nagyon is beletartozik, hogy bevallja neki, szerelmes belé. Az érzés igazi súlyát és tétjét az Élek és szeretek-ben két dolog adja. Egyrészt a környezet: Daniel nagyon is nyitott, de azért az előítéletektől és különféle félelmektől, megfontolásoktól nem mentes családjának, barátainak és a munkahelyi közösségnek a fenntartásai a szokatlan felállású kapcsolattal szemben. Másrészt Laura nagyon mélyre rejtett sérülékenysége…
A film erejét nagy részben megalapozó húzás, hogy főszereplője nem az ilyen történetekben megszokottan kiszolgáltatott, jól érzékelhetően fogyatékos ember. Egyetemi diplomája van, konferenciákon például éppen a fogyatékkal élők egyenjogúságának kérdéseiről tart előadásokat. A sztori legelején a szociális minisztérium esélyegyenlőségi szolgálatánál kezdi meg munkáját. Művelt és nyitott személyiség. Másságáról leginkább külseje és nehézkes, bár gördülékeny beszéde tanúskodik.
Erősre, a romantikus, rózsaszínű happy endre végződő amerikai verzióktól eltérően nagyon is életszagúra, valóságosra sikeredik a szerelmi szál lezárása. Az alkotók jó Mátyás királyként hoznak is ajándékot, meg nem is. A beteg/más emberek teljes és egyenjogú életre való esélyeinek ábrázolásában újabb, pontosan eltalált dramaturgiai fogás, hogy a főszereplők története mellett – ellenpontként, párhuzamként – végig kísérjük egy általuk protezsált Down-szindrómás fiatal pár szerelmének alakulását a terápiás tánccsoportban történt megismerkedésen át a családi tiltásokon át a kivívott önállóságig.
Úgy jövünk ki a vetítésről, hogy nem egy újabb betegség-mozit láttunk. Hanem egy oldott és szerethető, igazi emberek csetlés-botlását elénk festő, nem tolakodóan és hamis együttérzést keltően mesterkélt történetet. Amiben minden olyan, mint a mi életünkben: élnek és szeretnek…
A filmet augusztus 19-én mutatták be a hazai mozik.
