Dohányozni tilos, de nem mindenkinek

Sok helyen tilos dohányozni április elsejétől. Pontosabban január elsejétől, de az első három hónapot türelmi időnek tekintették, ezért eddig nem bírságoltak. A három hónap viszont március végén lejárt.

Orvos-magyar szótár

Orvos-magyar szótár mindenkinek...

Orvosi témájú szövegeket olvasva könnyen arra a következtetésre juthatunk, hogy "ez bizony nekem kínaiul van", de gyakorlatilag bárhol szembe jöhet velünk egy idegenül hangzó orvosi szó. Pedig az orvosi szaknyelv szavai nem kínai, hanem latin vagy görög eredetűek. 

Nincsenek meg a tárgyi feltételek

Tilos lesz a hálapénz és a borravaló

Borravaló, csúszópénz, hálapénz, paraszolvencia – csupa olyan összeg, amit a megszabott vagy kialkudott áron felül adunk, csúsztatunk, borítékolunk. Ki azért, mert tényleg elégedett vagy hálás, ki azért, mert nem akar nagyobbat szívni, mint amekkorát feltétlenül muszáj. No, ennek hamarosan vége, a kormány rendet vág a számlához csapott vagy szemérmesen borítékba csomagolt pénzeknek. Vagy mégsem?

Megfosztaná a kormány a jövőben egyebek között az orvosokat, pincéreket attól a lehetőségtől, hogy hálapénzt, borravalót tegyenek zsebre. Az Országgyűlés elé terjesztett Munka Törvénykönyve szerint ugyanis harmadik személytől nem kérhetnének, illetve fogadhatnának el a munkabérükön kívül egyéb juttatást. A történet azonban kísértetiesen hasonlít az egyszeri lány esetére, hiszen a törvénytervezet máris nyitott egy kiskaput: nem tiltott a pluszpénz elfogadása akkor, ha ahhoz a munkáltató előzetesen hozzájárul.

„A munkavállaló a munkáltató előzetes hozzájárulása nélkül harmadik személytől díjazást a munkaviszonyban végzett tevékenységére tekintettel nem fogadhat el, vagy nem köthet ki” − áll a nemzetgazdasági miniszter által a parlament elé terjesztett új Munka Törvénykönyvéről szóló javaslatban. A törvényjavaslat szerint az említett rendelkezéseket az indokolja, hogy az üzleti szokások alapján a munkavállaló munkaviszonya teljesítése során harmadik személytől különféle anyagi juttatás elfogadására kaphat ajánlatot. Ennek, továbbá a köznyelvben „borravalónak” vagy „hálapénznek” nevezett juttatás elfogadását tiltaná meg a törvény azzal együtt, hogy a munkáltató felmentést adhatna ez alól.

De mennyi pénzről is beszélünk? Itt elolvashatja.

(forrás: nőStények )
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!