Dohányozni tilos, de nem mindenkinek

Sok helyen tilos dohányozni április elsejétől. Pontosabban január elsejétől, de az első három hónapot türelmi időnek tekintették, ezért eddig nem bírságoltak. A három hónap viszont március végén lejárt.

Orvos-magyar szótár

Orvos-magyar szótár mindenkinek...

Orvosi témájú szövegeket olvasva könnyen arra a következtetésre juthatunk, hogy "ez bizony nekem kínaiul van", de gyakorlatilag bárhol szembe jöhet velünk egy idegenül hangzó orvosi szó. Pedig az orvosi szaknyelv szavai nem kínai, hanem latin vagy görög eredetűek. 

Javíthat a rákos gyerekek önértékelésén

Vágjuk kopaszra Barbie baba fejét!

A Barbie baba már eddig is sok vihart kavart. Sok mindent a hibájául róttak már, de leginkább sohasem-volt, sohasem-lesz alakját nehezményezik. Azt mondják ugyanis, hogy testképzavarokhoz, az önértékelés zavaraihoz vezet.

Úgy néz ki azonban, hogy a valószínűtlenül vékony derekú és hosszú combú, ugyanakkor telt keblű baba akár az önbecsülés megőrzésében is segíthet. Nem kell mást tenni, mint kopaszra borotválni a fejét.

A Barbie gyártójára, a Mattel cégre egyre nagyobb nyomás nehezedik azzal kapcsolatban, hogy ideje lenne megkezdeni a kopasz Barbie babák sorozatgyártását. És nemcsak babákat kellene gyártani, hanem a külsőhöz illő kiegészítőket, turbánokat, kendőket, egyéb fejfedőket és parókákat is. Az előzmény annyi, hogy a cég tavaly egyedileg legyártott egy haj nélküli Barbie babát egy 4 éves rákos kislánynak, aki a kemoterápia következtében elveszítette a haját. Nos, sokan most ezt a babát szeretnék viszontlátni nagyobb számban az üzletek polcain, hogy bárki megvehesse, aki úgy gondolja, hogy segít a beteg gyerekek megtépázott önértékelésének, ha olyan babával játszanak, aki ebben is hasonlít hozzájuk.

Az ötletnek sokan örülnek, mások nem annyira. Hogy miért?

A választ a teljes cikkben találja itt.

(forrás: nőStények )
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!