Hozzászokni nem fogsz, "csak" meghalni

A hétvégén majdnem meghalt három fiatal a Hajógyári-szigeten. A 17 és 22 év közötti fiatalemberek ma már szerencsére túl vannak a életveszélyen, és közben az is kiderült, hogy a Gina volt a vétkes.

Orvos-magyar szótár

Orvos-magyar szótár mindenkinek...

Orvosi témájú szövegeket olvasva könnyen arra a következtetésre juthatunk, hogy "ez bizony nekem kínaiul van", de gyakorlatilag bárhol szembe jöhet velünk egy idegenül hangzó orvosi szó. Pedig az orvosi szaknyelv szavai nem kínai, hanem latin vagy görög eredetűek. 

Iskolai tananyag, mégsem ismerik

A fiatalok nem sokat tudnak az AIDS-ről

Összességében javul az ukrán közvélemény tájékozottsága a HIV-fertőzés és az AIDS terjedéséről, de az ifjúság körében továbbra is alacsony szintűek a témára vonatkozó ismeretek. Pedig a legfontosabbakat az iskolában is tanítják.

 

Mint Szvitlana Tolsztouhova, az ukrán családügyi, ifjúsági és sportminiszter helyettese keddi kijevi sajtótájékoztatóján elmondta: annak ellenére, hogy az ukrán társadalomban növekszik a tájékozottság a HIV és az AIDS terjedésének az okairól, a fiatalok esetében különösképp felületesek a problémával kapcsolatos tényleges ismeretek. „Még az sem elegendő, ha a fiatalok bizonyos fokig tájékozottak a HIV/AIDS megelőzését és az ellene való védekezés eszközeit illetően, mivel nem rendelkeznek kellő jártassággal az ismeretek gyakorlati alkalmazásában” – idézte a kormánytisztviselőt az imk.com.ua internetes ukrán hírportál.
A miniszterhelyettes egyúttal rámutatott, hogy mivel a mai fiatalok már 12–14 éves korukban elkezdenek nemi életet élni, a tájékozatlanságuk fokozza a HIV-fertőzés kockázatát.
Az ukrajnai iskolai tankönyvek az alsó tagozatos osztályoktól kezdve mindazonáltal részletesen foglalkoznak – az egészségtan, természetrajz, biológia, erkölcstan keretein belül – a HIV és az AIDS terjedésének kérdéseivel, a megelőzés és a védekezés módszereivel, valamint a betegség okozta társadalmi és szociális problémák ismertetésével, beleértve a HIV-fertőzöttekkel és AIDS-betegekkel szembeni előítéletek leküzdését is.

Mint Szvitlana Tolsztouhova, az ukrán családügyi, ifjúsági és sportminiszter helyettese keddi kijevi sajtótájékoztatóján elmondta: annak ellenére, hogy az ukrán társadalomban növekszik a tájékozottság a HIV és az AIDS terjedésének az okairól, a fiatalok esetében különösképpen felületesek a problémával kapcsolatos tényleges ismeretek. „Még az sem elegendő, ha a fiatalok bizonyos fokig tájékozottak a HIV/AIDS megelőzését és az ellene való védekezés eszközeit illetően, mivel nem rendelkeznek kellő jártassággal az ismeretek gyakorlati alkalmazásában” – idézte a kormánytisztviselőt az imk.com.ua internetes ukrán hírportál.

A miniszterhelyettes egyúttal rámutatott, hogy mivel a mai fiatalok már 12–14 éves korukban elkezdenek nemi életet élni, a tájékozatlanságuk fokozza a HIV-fertőzés kockázatát.

Az ukrajnai iskolai tankönyvek az alsó tagozatos osztályoktól kezdve mindazonáltal részletesen foglalkoznak – az egészségtan, természetrajz, biológia, erkölcstan keretein belül – a HIV és az AIDS terjedésének kérdéseivel, a megelőzés és a védekezés módszereivel, valamint a betegség okozta társadalmi és szociális problémák ismertetésével, beleértve a HIV-fertőzöttekkel és AIDS-betegekkel szembeni előítéletek leküzdését is.

(forrás: MTI )
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!