Nem több egyszerű kémkedésnél?
A Nagy Testvér az uzsonnás dobozt is figyeli
Egy brit iskolában sajátos módszert választottak arra, hogy ellenőrizzék az egészséges étkezésre vonatkozó ajánlások betartását: a tanárok rendszeres lefényképezték és elemezték, kinek mit csomagoltak a szülők tízóraira és ebédre.
Mint ahogyan korábban már írtunk róla, a brit táplálkozástudományi szakemberek sokat várnak attól, ha egyszer majd teljes kiőrlési péksütemények, gyümölcsök és zöldségek foglalják el a cukrozott üdítőitalok, édes és sós rágcsálnivalók helyét az otthonról hozott uzsonnás dobozban. A brit sajtóban most megjelent cikkből azonban az derül ki, hogy néhány iskolában szokatlan – és a szülők által erősen vitatott – módon szerezték meg a szülőknek szóló tanácsadáshoz szükséges információkat.
Több gloucesteri iskolában ugyanis a tanárok hat hónapon keresztül fényképfelvételek készítettek az uzsonnás dobozok tartalmáról, majd – a matekdolgozathoz hasonlóan – osztályozták azokat. Ily módon az a szülő érdemelhetett ki „jeles osztályzatot”, aki például gyümölcsöt és müzliszeletet is csomagolt a teljes kiőrlésű kenyérből készült szendvics mellé, míg a kóla, a csipsz és a csokoládé csak elégtelent ért. A helyi egészségügyi hatóságokkal és az önkormányzattal együtt kidolgozott pontrendszer célja az volt, hogy az eredmények alapján ajánlásokat fogalmazzanak meg a szülők felé az egészséges táplálkozásról.
A kétségtelenül szép elgondolásba azonban hiba csúszott, hiszen a szülőket előzetesen nem tájékoztatták az ötletről, ami így meglehetős felháborodást keltett az ügy kipattanásakor. Az egyik szülő – aki egyébként maga is az önkormányzat oktatási ügyekért felelős munkatársa – egyenesen a Nagy Testvérhez hasonlítja a pontrendszer kitalálóját, aki a szülők tudta és beleegyezése nélkül leselkedik a családok után. A családok érdekvédelmében fellépő Parent Outloud nevű szervezet képviselője, Margaret Morrissey szerint a kémkedésnek semmi keresnivalója nincs az iskola falai között, ennél fogva megbocsáthatatlan.

Egy másik anya azt mondja, hogy bár ő mindig egészséges ételeket készít össze hétéves fiának tízóraira és ebédre, túl messzire mennek azok, akik szerint a tanároknak joga van megnézni és elemezni, mi kerül a dobozba. Véleménye szerint egyik szülőnek sem lett volna kifogása az eljárás ellen, ha nem utólag, véletlenül derül ki, így azonban elfogadhatatlannak tartja azt. Vannak persze olyan szülők is, akik semmi kivetnivalót nem látnak a fényképezésben, hiszen a cél a gyerekek egészséges táplálkozása.
A gloucesteri St Paul’s Primary School oktatási koordinátora, Cheryl Ridler szerint pedig ezt a célt máris sikerült legalábbis megközelíteni, hiszen egyértelműen jó irányban mozdultak el a szülők uzsonnakészítési szokásai. Szerinte az iskolák nagyon ügyeltek arra, hogy a programot kellően óvatos és diszkrét formában vigyék végig.
A helyi egészségügyi ellátó (NHS) közegészségügyért felelős igazgatója, dr. Shona Arora arra hívja fel a figyelmet, hogy a gyermekkori elhízás a világ számos más pontjához hasonlóan az Egyesült Királyságban is óriási probléma, és a szülőknek kulcsszerepük van az egészséges táplálkozási szokások kialakításában.
Gyermekévek Medical Tribune





