…mert a szerkesztő is anya
A szerkesztő blogja: Értékekről és diplomáról…
Hamarosan megint itt a szeptember, és egy hónapja már az is kiderült, kik azok, akik ősztől egyetemen vagy főiskolán folytathatják tanulmányaikat. Aminek a végeredménye néhány év múlva – szerencsés esetben – diploma lesz.
A téma személyes aktualitását az adja, hogy néhány hét múlva egy frissen érettségizett helyett nálunk is egy egyetemistával bővül a családi létszám – aki öt év múlva remélhetőleg korszerű tudással és piacképes diplomával lép majd ki a jó hírű európai egyetem kapuján.
Ezzel kapcsolatban nem azt a manapság már ezerszer átrágott – és sajnos egyre inkább időszerű – témát szeretném ismét elővenni, hogy „mennyit ér ma a diploma”, hiszen a hazai felsőoktatási intézmények egy négyzetkilométerre eső sűrűségét látva nyilvánvaló, hogy a nagy múltú, elismert intézményektől eltekintve mind kevesebbet. Ennek ellenére egyre inkább úgy tűnik, hogy szinte alig van ma már olyan fiatal, aki ne tekintené a boldogulás elengedhetetlen kellékének egy mégoly kétes értékű diploma megszerzését – akár egymás után több, de a munkaerőpiacon ugyanolyan értéktelen papírt felhalmozva.
Ehelyett inkább az tűnt fel nekem mostanában, hogy idősebb, a maga szakterületén már feltehetőleg több-kevesebb tapasztalatot szerzett és eredményt elért – mondjam azt, karriert befutott – emberek miért érzik úgy, hogy kevesebbet érnek attól, hogy nem tudnak semmi olyat felmutatni, ami passzolna a népszerű közösségi oldalak „Iskoláim” rovatának felsőfokú végzettséget feltüntető sorába… de azért szinte mindenki talál valamit, hogy ne maradjon üresen az a bizonyos sor. Nézzük, milyen megoldási javaslatok léteznek. Vannak, akik a felsőfokú intézmények által szervezett nem diplomás képzések, tanfolyamok jogán írják tele akár több egyetem, főiskola nevével is a helyet. Így könnyedén lehet akár kellően impozáns képet is alkotni magunkról, kérdés azonban, mi értelme. Az ismerősök valószínűleg úgyis tisztában vannak a valósággal, az ismeretlenek számára pedig minden bizonnyal tökéletesen irreleváns az információ. Ugyanúgy irreleváns, mint a valaha elkezdett, de soha be nem fejezett tanulmányok befejezettként való feltüntetése.
Igen gyakori megoldás az életet – sokak által az Életet – tartani a felsőfokú végzettség szinonimájának. Ennek egyik altípusa, amikor valaki az „életbölcsészt” tünteti fel diplomás foglalkozásként. De a leginkább meghökkentő megoldást az egyik, lassan ötven felé járó ismerősöm találta a – jelek szerint nemcsak a közösségi oldalon, hanem a lelkében is létező – űr betöltésére: a megfelelő rovatban annyi áll, hogy „Folyamatban…”. – immár csaknem egy évtizede…
Dr. Simonfalvi Ildikó szerkesztő
