A szerkesztő blogja: Füzetről és fontos dolgokról…

Nem is olyan régen még a gyerekeknek fontos és izgalmas, ámde a szülőknek felettébb fárasztó, aprólékos – és valljuk be őszintén – sokszor unalmas augusztusi napirendi pont volt a szükséges tanszerek év eleji beszerzése. Mert hogy is ment ez? Kezdtük a füzetekkel, amivel kapcsolatban legfeljebb a legeslegelső alkalommal tudtam meggyőzni a már majdnem első osztályost, hogy a sima borítójú füzetbe éppen olyan gonddal nyomtatták bele a vonalakat és kockákat (pardon, négyzetrácsokat) a füzetgyárban, mint az oroszlánkirályosba. Így aztán a füzeteken gyorsan túlvoltunk. Az első osztályban. Később viszont már hosszas töprengés és mérlegelés előzte meg, hogy ezúttal kis hableány vagy gombolyaggal játszó cicakölyök, esetleg a messzi sarkkörök, forró afrikai síkságok és dél-amerikai őserdők ezerszínű faunája számít-e majd menőnek az osztályban. Ami – mint utóbb kiderült – tulajdonképpen mindegy is, hiszen rögtön eztán hasonló kört futottunk a műanyag füzetborítók kiválasztásánál is. És ez így ment végig, hosszú órákon keresztül a tolltartók, ceruzák, festékek, vonalzók, órarendek, később aztán már a szögmérők és körzők, zsebszámológépek, szövegkiemelő tollak és ezer egyéb iskolai izé polcai előtt is.

Szeretnék kiábrándítani minden kisgyerekes szülőt, aki még előtte van eme élvezeteknek, nem és nem mindegy egy látszatra mégoly semmitmondó tanszernél sem, mint amilyen például az egyenes vonalzó, hogy átlátszó vagy sem, fehér vagy lila, teljesen sima vagy valamelyik kedvenc díszíti – az utóbbi időkben pedig olyan vadonatúj szempontok is hosszú percekkel hosszabbíthatják meg a választást, hogy hajlékony vagy netán összecsukható legyen a világ – látszólag – legegyszerűbb tanszere.

Sok szeptemberi délutánunk telt el az írószerboltok polcai között bolyongva, közben felnőttek a gyerekek is. Ez onnan is látszik, hogy idén a legeslegutolsó pillanatban jut eszébe: „Anya, eljössz velem bevásárolni a sulihoz? Egyedül tök unalmas.” Jó, legyen. „Felírtam ám, miből mennyi kell” – nyugtat meg. És valóban. Az üzletben a telefonjából nézi és diktálja, hány kockás és hány vonalas, melyik tantárgyhoz kell spirálfüzet és mihez elég a hagyományos is. Na jó, azért egy gyors pillantással felméri a választékot, de nagyon az az érzésem, hogy tulajdonképpen mindegy is, hogy virág van rajta vagy gyümölcs, esetleg pingvin vagy zsiráf. Inkább azt ellenőrzi többször is, hogy a kiszemelt fajtát jó kemény borító védje, hogy a női léthez "elengedhetetlenül" szükséges ezer apróság mellé a divatos táskába dobálva se legyen már egy hét múlva szamárfüles. Lehet, akár csukott szemmel is levenné az első keze ügyébe kerülő példányt, ha tavaly nem járt volna úgy, hogy ipari mennyiségű kockás füzetet vásárolt vonalas helyett, a polcon lévő kupac ugyanis vegyesen tartalmazta mindkét fajtát. Ami persze csak itthon derült ki. Ezt megelőzendő mégsem csukott szemmel választ, hanem mindegyikbe gondosan belelapoz, hogy kockás-e a kockás és vonalas-e a vonalas.

Aztán ugyanilyen gyorsan kipipáljuk a tolltartót is, mert az is kell, a réginek tönkrement a cipzárja. Nem kell sok kényes szempontnak megfelelnie az új darabnak se: ne foglaljon sok helyet, ne legyen fiús és ne legyen „csicsás”. Gyorsan kiválaszt egy sima sötétkék neszesszerfélét, aztán veszünk még néhány színes filcet és szövegkiemelő tollat, továbbá három műanyag dossziét. És igen, radír is kell. Az ezzel kapcsolatos döntést valamiért kicsit hosszasabb taktikai mérlegelés előzi meg, de hamar a kosárba kerül egy egyszerű fehér, de jó minőségű radír. „Kész vagyunk, mehetünk” – mondja megkönnyebbülten. 

Szerencsére a pénztárnál éppen nem áll senki, így hamar végzünk, legfeljebb én töprengek el egy pillanatra azon, vajon mi kerül a... nem, nem a fotelon, hanem a mindössze félkosárnyi holmin sok ezer forintba. Nem egészen húsz perc telt el azóta, hogy beléptünk az üzletbe. Hát persze, hiszen nemsoká valóban felnőtt lesz. Hableány, virág vagy kölyökkutya? Már nem fontos. Már nem ez a fontos.

Dr. Simonfalvi Ildikó szerkesztő

Előző bejegyzés

Következő bejegyzés