Hozzászokni nem fogsz, "csak" meghalni

A hétvégén majdnem meghalt három fiatal a Hajógyári-szigeten. A 17 és 22 év közötti fiatalemberek ma már szerencsére túl vannak a életveszélyen, és közben az is kiderült, hogy a Gina volt a vétkes.

Orvos-magyar szótár

Orvos-magyar szótár mindenkinek...

Orvosi témájú szövegeket olvasva könnyen arra a következtetésre juthatunk, hogy "ez bizony nekem kínaiul van", de gyakorlatilag bárhol szembe jöhet velünk egy idegenül hangzó orvosi szó. Pedig az orvosi szaknyelv szavai nem kínai, hanem latin vagy görög eredetűek. 

Új törvény – villámgyors alkalmazás

Gyereklány került börtönbe prostitúcióért

Mostantól elzárás járhat a kisebb súlyú bűncselekményekért, és ez alól a fiatalkorúak sem kivételek. Az új törvény első érintettje egy 17 éves lány, akit prostitúcióért tíz nap elzárással büntettek Miskolcon.

Mint ismeretes, a parlament döntése nyomán elzárással is büntethetők azok, akik kisebb súlyú bűncselekmény (kis értékű lopást, csalást vagy rongálást) követnek el. A 14–18 év közötti fiatalkorúakat eddig nem lehetett rács mögé dugni, mostantól viszont akár 45 napra is bezárhatják őket.
A törvényt tehát meghozták, és nem sokkal hatályba lépését követően már alkalmazták is: az elkövető – vagy inkább áldozat? – egy 17 éves miskolci lány, aki azért kapott 10 napnyi elzárást, mert testét árulta. A büntetés nem volt minden előzmény nélküli, hiszen a rendőrség tájékoztatása szerint már több mint száz esetben igazoltatták a lányt ugyancsak prostitúció miatt, majd a törvény életbe lépését követően alkalmazták az elzárás büntetését.
Az eset máris nagy port kavart, hiszen sokan vitatják, hogy a 17 éves lány magatartása a kriminalisztika vagy a gyermekvédelem hatáskörébe tartozik-e. Erről beszélgetett tegnap az MR1 Kossuth Rádió koradélutáni műsorában Gyurkó Szilvia kriminológus, az Országos Kriminológiai Intézet munkatársa és Bethlen Anna a MONA (Magyarországi Női Alapítvány) képviselője.
A szakértők szerint a probléma onnan eredeztethető, hogy a mostani esetben a rendőrség nem is értesítette a gyermekvédelmi rendszert, mert vitatta, hogy a lány büntetőjogi szempontból még gyermek lenne. Azzal érveltek, hogy a 17 éves lány korábban már férjhez ment, sőt azóta el is vált, ezzel pedig jogilag nagykorú lett. Bár a műsorban is elhangzott, hogy a lányok korai férjhez adása nem számít ritkaságnak a prostitúció szempontjából leginkább veszélyeztetett csoportokban, mert ily módon ki lehet őket vonni a gyermekvédelem hatálya és a tanhatóság jogköre alól, a házasság csupán polgárjogi szempontból nagykorúsítja a fiatalt, büntetőjogi szempontból 0-tól 18 éves korig változatlanul gyermeknek számít. Ha pedig így van, akkor a rendőrség mulasztást követett el azzal, hogy a büntetőjogi intézkedés előtt nem értesítette a gyermekvédelem munkatársait.
Annak ellenére tehát, hogy a lány – és rajta kívül még sok száz fiatal – nyilvánvalóan évek óta élt veszélyeztetett környezetben, problémája mind ez idáig nem jutott el azokhoz, akik segíthetnének neki feldolgozni a jelenlegi helyzetet és kiutat találni belőle. Ehelyett erősen stigmatizáló büntetéssel sújtották, melynek rossz üzenete van számára, és ahol csak további helytelen viselkedésmintákat sajátíthat el – hangsúlyozta Gyurkó Szilvia. Mindeközben a cselekmény többi szereplője – a gyereklány által áruba bocsátott „cikket” megvásárló férfiak – szabadon mászkál a világban, noha a Büntető Törvénykönyv 202/a paragrafusa egyértelműen kimondja, hogy „aki fiatalkorú személlyel ellenszolgáltatás ellenében létesít nemi kapcsolatot, az bűncselekményt követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható”. Ehhez azonban az elkövetőt tetten kell érni, míg az „üzlet” másik résztvevője esetében elegendő, ha a járőr észleli, hogy a lány az út mentén árulja testét.
Mi lenne hát a megoldás? Nyilvánvalóan egy olyan rendszer hatékony működtetése, ahol a rendőrség szorosan együttdolgozik a gyermekvédelem munkatársaival. Nem történhetne meg, hogy a rendőrség azért nem teszi meg a szükséges jelzést, mert kétségbe vonja, hogy a gyermekvédelem valóban kellően felkészült-e a probléma kezelésére. A rendszerek szereplői kötelesek együttműködni, ellenkező esetben ugyanis akár fegyelmi úton is felelősségre lehet vonni a mulasztást elkövető személyt.
Gyurkó Szilvia szerint egy ilyen eljárás megindítás most akár modell értékű is lehetne, a legfontosabb mégis az, hogy a 17 éves lány most már végre bekerüljön a gyermekvédelem látókörébe, és megkaphassa mindazt a segítséget, ami a jelenlegi kiszolgáltatott helyzete felszámolásához szükséges.

bűnözés prostitúció fiatalkorú bűnözés

Hozzászólások (1 db)
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
#1
A stricijét és a klienseket kellett volna elzárni. 10 évre.  
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!