Hozzászokni nem fogsz, "csak" meghalni

A hétvégén majdnem meghalt három fiatal a Hajógyári-szigeten. A 17 és 22 év közötti fiatalemberek ma már szerencsére túl vannak a életveszélyen, és közben az is kiderült, hogy a Gina volt a vétkes.

Orvos-magyar szótár

Orvos-magyar szótár mindenkinek...

Orvosi témájú szövegeket olvasva könnyen arra a következtetésre juthatunk, hogy "ez bizony nekem kínaiul van", de gyakorlatilag bárhol szembe jöhet velünk egy idegenül hangzó orvosi szó. Pedig az orvosi szaknyelv szavai nem kínai, hanem latin vagy görög eredetűek. 

Most már tizenkét gyerek édesanyja

Hármas ikreket importált egy 51 éves nő

Hármas ikreknek adott életet egy 51 éves belga nő, mégpedig Spanyolországban, mert hazájában már nem kerülhetett volna sor mesterséges megtermékenyítésére - jelentette a La Libre Belgique című belga lap hétvégi számában.

 

Mint a sajtójelentésekből kiderül, a nem tipikusan szülőképes korú asszony több okból döntött amellett, hogy „megtermékenyítésturizmusra” adja a fejét. Egyfelől Belgiumban sokáig sikertelenül próbálkoztak nála orvosi kezeléssel, másfelől a helyi törvények csak 45 éves korig teszik lehetővé a művi megtermékenyítést. 
Barcelonában ezzel szemben vállalták a – belga lapban idézett szakértő szerint orvosetikailag némiképpen vitatható – feladatot és a hármasiker-szülés ezen életkorban jelentősen megnövekedett kockázatait. 
Az ikrek három petéből jöttek a világra, a sikeresnek bizonyult megtermékenyítésre januárban került sor.
Az asszony, Marianne Dedessulesmoustier egy interjúban azt is elmesélte, hogy ez már a harmadik szülése volt 2006 óta mesterséges megtermékenyítés eredményeként, így van egy ekképpen fogant négyéves és egy kétéves lánya. Előtte is volt már azonban hét gyermeke (közülük a legidősebb 33, a legfiatalabb 13 éves), összesen tehát immár 12 gyermek anya.

Mint a sajtójelentésekből kiderül, a nem tipikusan szülőképes korú asszony több okból döntött amellett, hogy „megtermékenyítés-turizmusra” adja a fejét. Egyfelől Belgiumban sokáig sikertelenül próbálkoztak nála orvosi kezeléssel, másfelől a helyi törvények csak 45 éves korig teszik lehetővé a művi megtermékenyítést

Barcelonában ezzel szemben vállalták a – belga lapban idézett szakértő szerint orvosetikailag némiképpen vitatható – feladatot és a hármasiker-szülés ezen életkorban jelentősen megnövekedett kockázatait. 

Az ikrek három petéből jöttek a világra, a sikeresnek bizonyult megtermékenyítésre januárban került sor.

Az asszony, Marianne Dedessulesmoustier egy interjúban azt is elmesélte, hogy ez már a harmadik szülése volt 2006 óta mesterséges megtermékenyítés eredményeként, így van egy ekképpen fogant négyéves és egy kétéves lánya. Előtte is volt már azonban hét gyermeke (közülük a legidősebb 33, a legfiatalabb 13 éves), összesen tehát immár 12 gyermek anya.

(forrás: MTI )
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!