Hozzászokni nem fogsz, "csak" meghalni

A hétvégén majdnem meghalt három fiatal a Hajógyári-szigeten. A 17 és 22 év közötti fiatalemberek ma már szerencsére túl vannak a életveszélyen, és közben az is kiderült, hogy a Gina volt a vétkes.

Orvos-magyar szótár

Orvos-magyar szótár mindenkinek...

Orvosi témájú szövegeket olvasva könnyen arra a következtetésre juthatunk, hogy "ez bizony nekem kínaiul van", de gyakorlatilag bárhol szembe jöhet velünk egy idegenül hangzó orvosi szó. Pedig az orvosi szaknyelv szavai nem kínai, hanem latin vagy görög eredetűek. 

Kilenc gyerek fogyasztott a gyógyszerből

Kilenc gyerek lett rosszul a gyógyszertől

Csütörtök délután 9 tinédzserkorú iskolás gyermeket szállítottak a lenti Móricz Zsigmond Egységes Gyógypedagógiai Intézményből Zalaegerszegre, a Zala Megyei Kórházba tömeges gyógyszermérgezés gyanújával.

 

Mint dr. Csidei Iréntől, a megyei kórház vezetőjétől megtudtuk, három gyermeket még a kora esti órákban is intenzív osztályon kezeltek, noha közvetlen életveszélyben senki sincs közülük, a hatóanyag ürül a szervezetükből. 
Az iskola igazgatója, dr. Kulcsár István távollétében Kollár Pethő Friderika lapunknak elmondta, egy magángondozott fiatal hozott csütörtök reggel gyógyszert magával, amit nap közben osztogatott a társai között. Ők ittas állapotra utaló tönetetek produkáltak, miután az intézmény pedagógusai mentőt hívtak, majd értesítették a rendőröket. 
A gyerekek először nem mondták meg, mi történt velük, de később mégis kiderült, valószínűleg nyugtató volt, az, amit ki-ki pirula, ki-ki pedig folyadékban feloldott formában vett be. A diákokat megfigyelésre a kórházban tartják.

Mint dr. Csidei Iréntől, a megyei kórház vezetőjétől megtudtuk, három gyermeket még a kora esti órákban is intenzív osztályon kezeltek, noha közvetlen életveszélyben senki sincs közülük, a hatóanyag ürül a szervezetükből. 

Az iskola igazgatója, dr. Kulcsár István távollétében Kollár Pethő Friderika a Zalai Hírlapnak elmondta, egy magángondozott fiatal hozott csütörtök reggel gyógyszert magával, amit nap közben osztogatott a társai között. Ők ittas állapotra utaló tönetetek produkáltak, miután az intézmény pedagógusai mentőt hívtak, majd értesítették a rendőröket. 

A gyerekek először nem mondták meg, mi történt velük, de később mégis kiderült, valószínűleg nyugtató volt, az, amit ki-ki pirula, ki-ki pedig folyadékban feloldott formában vett be. A diákokat megfigyelésre a kórházban tartják.

 

(forrás: Zalai Hírlap )
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!