Akár negyvenöt nap is járhat a graffitiért
Már a kamaszok is rács mögé juthatnak
A parlament döntése nyomán elzárással is büntethetők azok, akik kis értékű lopást, csalást vagy rongálást követnek el. A 14–18 év közötti fiatalkorúakat eddig nem lehetett rács mögé dugni; most 45 napra is bezárhatják őket.
Rongálás és kis értékű lopás – a két leggyakoribb szabálysértés a 18 év alatti fiatalok körében. Az Országgyűlés csütörtök este nagy többséggel fogadta el a szabálysértési törvény módosítását, amely szerint elzárást is kaphatnak azok – köztük a 14–18 év közötti fiatalkorúak is –, akik 20 ezer forintot meg nem haladó értékű lopást, csalást vagy szándékos rongálást követnek el.
A szegedi önkormányzat általános igazgatási irodáján azt mondják, hogy idén június 30-áig különböző, 20 ezer forint alatti szabálysértési ügyekben összesen 876 feljelentés érkezett hozzájuk. A fiatalkorúakat egyébként 1–30 napra lehet elzárni, valamint el kell különíteni a felnőttektől. Ha több, elzárással is sújtható szabálysértés miatt – például graffitizik, amivel 20 ezer forint alatti kárt okoz, és ezen kívül kisebb értéket elcsen – vonják őket felelősségre, akkor az elzárás időtartama akár 45 nap is lehet.
Horányi Miklós, a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség vezetője három éve azt javasolta, hogy a gyermekbűnözés visszaszorítása érdekében a büntethetőségi korhatárt 14 évről 12 évre kellene csökkenteni, valamint szigorúbban fel kell lépni a fiatalkorúakkal szemben. A 14 és 18 év közöttiek ellen évente több mint 3500 bírósági eljárás folyik az országban.
– Örülök a jogszabályváltozásnak, ami véleményem szerint visszatartó erőt jelent majd a fiataloknak. Arra azonban kevés esélyt látok, hogy a büntethetőségi korhatárt 12 évre vigyék le. Ha ezt nagyon meg akarták volna változtatni, akkor a Btk. nemrégiben történt módosításakor megteszik – fogalmazott a főügyész.





