Máshol már korábban léptek az ügyben
Osztrák „nem” a gyerekkori szoláriumra
Szeptembertől nyugati szomszédunknál is tilos a szoláriumok használata a 18 évesnél fiatalabbak számára. Az illetékesek az egészségi kockázatokkal és az erre vonatkozó uniós szabállyal indokolják a szigorú tiltást.
Az erről szóló rendeletet még áprilisban írták alá, s szeptember elsején lépett életbe. A barnító készülékek üzemeltetői eddig kapnak időt arra, hogy biztosítsák a tilalom érvényesülését, például beléptető rendszer kiépítésével vagy az alkalmazottak létszámának növelésével. Ezután már csak annak engedheti a személyzet használni a szoláriumot, aki fényképes igazolvánnyal bizonyítja, hogy elmúlt 18 éves. Több mint kétezer euró (530 ezer forint) büntetés vár arra az üzemeltetőre, aki nem tartja be a rendeletet.
Az illetékes minisztérium a szoláriumhasználat egészségi kockázataira figyelmeztető tanulmányokkal és egy európai uniós szabállyal indokolja a rendelkezést.
A szoláriumot üzemeltetők csalódottan fogadták a jogszabályt. Képviselőjük, Hans Arserovic szerint akár minden harmadik barnító stúdió is bezárhat, még úgy is, hogy – mint állítja – a 18 év alattiak két-három százaléka jár rendszeresen barnulni.
A bőrgyógyászok szakmai szövetsége viszont üdvözli a tilalmat. „Az ultraibolya sugárzás okozta bőrkárosodás, akár a természetes napfény, akár mesterséges fényforrás okozza, annál erőteljesebben jelentkezik, minél fiatalabb korban következik be” - nyilatkozta Harald Maier, a bécsi orvostudományi egyetem professzora a Kurier című lapnak. Maier hozzátette: nem ritka, hogy egyfajta függőségi magatartás is kialakul fiataloknál, ami gyakori és rendszeres szoláriumozásra sarkallja őket.
Ausztria nem az első európai ország, ahol nem engedélyezik a mesterséges barnulást fiatalkorúak számára, hiszen a britek tavaly már léptek az ügyben, így korhatárkarika került az összes szoláriumszalonra.






