Dohányozni tilos, de nem mindenkinek

Sok helyen tilos dohányozni április elsejétől. Pontosabban január elsejétől, de az első három hónapot türelmi időnek tekintették, ezért eddig nem bírságoltak. A három hónap viszont március végén lejárt.

Orvos-magyar szótár

Orvos-magyar szótár mindenkinek...

Orvosi témájú szövegeket olvasva könnyen arra a következtetésre juthatunk, hogy "ez bizony nekem kínaiul van", de gyakorlatilag bárhol szembe jöhet velünk egy idegenül hangzó orvosi szó. Pedig az orvosi szaknyelv szavai nem kínai, hanem latin vagy görög eredetűek. 

A láthatatlan veszély is veszély

Védőoltás nélkül a kanyaró is visszatér

Bár a védőoltásokkal kapcsolatban hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy csak az a veszély valós, amit saját bőrünkön is érzünk, a kórokozók újra és újra rácáfolnak a hamis biztonságérzetre. Legutóbb például éppen a kanyaró vírusa...

 

…bizonyította be egy amerikai nagyváros lakóinak, hogy bárhol képes felütni a fejét, ahol rést talál a védőoltások által nyújtott védelem falán. A történet egy anya és egy apa évekkel ezelőtti döntésével kezdődött, amikor úgy határoztak, hogy kisfiuknak nem adatják be az orvosok által javasolt védőoltásokat. Évekkel később, 2008-ban svájci pihenésre utazott a család, ahol a kisfiú megfertőződött a kanyaró vírusával. Ennek következménye a mostani járvány, mely 1991 óta a legnagyobb az országnak ebben a régiójában.
Az eredmény: San Diegóban és környékén több mint 800 megbetegedés, köztük három csecsemő, akiknek életkoruk folytán esélyük sem volt arra, hogy szüleik védőoltással óvják meg őket a fertőzéstől. Öröm az ürömben, hogy a fertőzés ezúttal egyetlen életet sem követelt.
Dr. Jane Seward járványügyi szakember így kommentálja a történteket: „Az eset ismét csak arra figyelmeztet, hogy a kanyaró súlyos, esetenként akár halálos betegség is lehet, ezért ne ringassuk magunkat abba a tévhitbe, hogy amit nem látunk saját szemünkkel, az nem is létezik.” Ennek bizonyítékaként statisztikai adatokat idéz, melyek szerint a védőoltás 1963-as bevezetése előtt az Egyesült Államokban évente körülbelül félmillióan kerültek kórházba kanyaró és annak szövődményei miatt, és sajnos minden évben 500 körül volt a halálos áldozatok száma is.
A súlyosan megbetegedett három csecsemőre utalva kiemeli, hogy a védőoltást elutasító szülők nemcsak saját gyermeküket teszik ki veszélynek, hanem a közösség többi tagját – köztük a legfiatalabbakat is. Erre utal az a korábbi indianai kanyarójárvány is, mely egy 17 éves kamaszlány szervezetéből indult útjára egy hétvégi népes templomi pikniken, és annak ellenére több száz megbetegedést okozott, hogy még csak nem is zárttéri, hanem szabadtéri eseményről volt szó. A vakcina hatásosságát jelzi, hogy míg a 465 beoltott személy közül csak 35-en fertőződtek meg, addig a 35, védőoltásban nem részesült ember közül csak négyen úszták meg betegség nélkül.
A járványügyi szakember kiemeli, hogy bár a védőoltás elutasítása inkább az anyagilag jobb helyzetben lévő, iskolázottabb rétegek között „divat”, az idegenkedés tévhiteken alapul. Nem igaz például, hogy a védőoltás autizmust okoz, és veszélyes vélekedés az is, hogy az egészséges életmód önmagában megóv a betegségtől. Sokat vannak olyanok is, akik nem tartják a kanyarót reális veszélynek, pedig – ahogyan dr. Jane Seward fogalmaz – a kanyaró csak egy repülőútnyira van, ahogyan azt a Svájcból behurcolt megbetegedés is ékesen bizonyítja.
Nem kevés azoknak a száma sem, akik talán túlságosan is bíznak a tudomány és az egészségügyi ellátás fejlettségében, és azt mondják, hogy egy esetleges megbetegedés esetén legfeljebb majd meggyógyítják a gyereket az orvosok. A járványügyi szakember azonban arra figyelmeztet, hogy az orvoslás nem mindenható…
A járvány tapasztalatairól a Pediatrics című lap áprilisi száma ad hírt.

…bizonyította be egy amerikai nagyváros lakóinak, hogy bárhol képes felütni a fejét, ahol rést talál a védőoltások által nyújtott védelem falán. A történet egy anya és egy apa évekkel ezelőtti döntésével kezdődött, amikor úgy határoztak, hogy kisfiuknak nem adatják be az orvosok által javasolt védőoltásokat. Évekkel később, 2008-ban svájci pihenésre utazott a család, ahol a kisfiú megfertőződött a kanyaró vírusával. Ennek következménye a mostani járvány, mely 1991 óta a legnagyobb az országnak ebben a régiójában.

Az eredmény: San Diegóban és környékén több mint 800 megbetegedés, köztük három csecsemő, akiknek életkoruk folytán esélyük sem volt arra, hogy szüleik védőoltással óvják meg őket a fertőzéstől. Öröm az ürömben, hogy a fertőzés ezúttal egyetlen életet sem követelt.

Dr. Jane Seward járványügyi szakember így kommentálja a történteket: „Az eset ismét csak arra figyelmeztet, hogy a kanyaró súlyos, esetenként akár halálos betegség is lehet, ezért ne ringassuk magunkat abba a tévhitbe, hogy amit nem látunk saját szemünkkel, az nem is létezik.” Ennek bizonyítékaként statisztikai adatokat idéz, melyek szerint a védőoltás 1963-as bevezetése előtt az Egyesült Államokban évente körülbelül félmillióan kerültek kórházba kanyaró és annak szövődményei miatt, és sajnos minden évben 500 körül volt a halálos áldozatok száma is.

A súlyosan megbetegedett három csecsemőre utalva kiemeli, hogy a védőoltást elutasító szülők nemcsak saját gyermeküket teszik ki veszélynek, hanem a közösség többi tagját – köztük a legfiatalabbakat is. Erre utal az a korábbi indianai kanyarójárvány is, mely egy 17 éves kamaszlány szervezetéből indult útjára egy hétvégi népes templomi pikniken, és annak ellenére több száz megbetegedést okozott, hogy még csak nem is zárttéri, hanem szabadtéri eseményről volt szó. A vakcina hatásosságát jelzi, hogy míg a 465 beoltott személy közül csak 35-en fertőződtek meg, addig a 35, védőoltásban nem részesült ember közül mindössze négyen úszták meg betegség nélkül.

védőoltás kanyaró MMR

Dr. Jane Seward fontosnak tartja megemlíteni, hogy bár a mostani járvány egy olyan közösségben pusztított, ahol összességében megfelelő az átoltottság aránya, az átlagértékek azonban csalókák, mert előfordulhat, hogy kisebb közösségekben rosszabb az arány, és ilyenkor könnyen kész a baj.

A járványügyi szakember kiemeli, hogy bár a védőoltás elutasítása inkább az anyagilag jobb helyzetben lévő, iskolázottabb rétegek között „divat”, az idegenkedés tévhiteken alapul. Nem igaz például, hogy a védőoltás autizmust okoz, és veszélyes vélekedés az is, hogy az egészséges életmód önmagában megóv a betegségtől. Sokan vannak olyanok is, akik nem tartják a kanyarót reális veszélynek, pedig – ahogyan dr. Jane Seward fogalmaz – a kanyaró csak egy repülőútnyira van, ahogyan azt a Svájcból behurcolt megbetegedés is ékesen bizonyítja.

Nem kevés azoknak a száma sem, akik talán túlságosan is bíznak a tudomány és az egészségügyi ellátás fejlettségében, és azt mondják, hogy egy esetleges megbetegedés esetén legfeljebb majd meggyógyítják a gyereket az orvosok. A járványügyi szakember azonban arra figyelmeztet, hogy az orvoslás nem mindenható…

A járvány tapasztalatairól a Pediatrics című lap áprilisi száma ad hírt.

Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!