Sok helyen tilos dohányozni április elsejétől. Pontosabban január elsejétől, de az első három hónapot türelmi időnek tekintették, ezért eddig nem bírságoltak. A három hónap viszont március végén lejárt.

Orvos-magyar szótár

Orvosi témájú szövegeket olvasva könnyen arra a következtetésre juthatunk, hogy "ez bizony nekem kínaiul van", de gyakorlatilag bárhol szembe jöhet velünk egy idegenül hangzó orvosi szó. Pedig az orvosi szaknyelv szavai nem kínai, hanem latin vagy görög eredetűek. 

Kábítószerek a háztartási boltból

Attól, hogy legális, még életveszélyes lehet

Ragasztó, csavarlazító, öngyújtógáz – nagyon sok fiatal ezekkel a pótszerekkel próbál bódulatba esni, ám sok esetben tragédiába torkollik a remélt utazás. Legutóbb egy 14 éves fiú életét követelte az öngyújtógáz a Millenáris parkban.

hirdetés

 

Naponta értesülünk kábítószerrel kapcsolatos hírekről, szállítmány lefüleléséről, túladagolásról vagy új, illegális anyag feltűnéséről. Olyan legális szerek is forgalomban vannak, amelyeket a fiatalok nem egészen arra használnak, amire valók. A ragasztót, öngyújtógázt, hígítót, csavarlazítót, sebbenzint a háztartási boltban bárki megveheti szinte fillérekért. A néhány percnyi eufórikus hatásnak azonban lehet, hogy végül az élet az ára.
– Az oldószerek leggyakoribb fogyasztási módja a zacskóból történő inhalálás. A szer hatásaként bódultság, szédülés, hallucinációk, relaxált állapot jelentkezik – vázolta fel Zacher Gábor a Békés Megyei Hírlap munkatársának. A toxikológus elmondta, a legális szerek nem rendeltetésszerű használata miatt évente négy-öt fiatal hal meg, de ez csak a jéghegy csúcsa. Úgy véli, sokkal többen szipuznak, mint ahányan az egészségügyi ellátórendszerbe, s ezzel együtt a nyilvánosság elé kerülnek. Szerinte a fiatalok kíváncsiságból, brahiból próbálják ki a pszichoaktív anyagokat.
Gyakran az iskolai nagyszünetben, a mellékhelyiségben szippantanak fel néhány lélegzetvételnyit a rövid, de gyors bódulatért, majd visszaülnek a tanítási órára. Környezetük észre sem veszi a történteket, mert az élvezeti szer hatása – amennyiben komoly egészségkárosodás nem következik be – néhány kilégzéssel elmúlik.
Zacher Gábor elmondta, a legnagyobb veszélyt a szerhasználat kiszámíthatatlan kimenetele jelenti. Van, aki eufóriát él át, míg másoknál szívritmuszavar alakul ki. Hozzátette, a gyerekekre jellemző az összeverődés, rendszerint csoportokban szippantanak. Ha a baj bekövetkezik, a társak első ijedtségükben elszaladnak, ahelyett, hogy segítséget kérnének, esetleg megkezdenék az újraélesztést. Elmondta, kevés eset végződik halállal, ezért nem elrettenteni kell a fiatalokat, hanem megértetni velük: tetteiknek súlyos következményei lehetnek.
Mező Andrea, a Mi-Értünk Prevenciós és Segítő Egyesület elnöke úgy véli, a kiskamaszok jelentős része kockázatkereső. Egészségtudatos életre, önismeretük fejlesztésére és a hiányzó készségeik pótlására motiválják őket, hogy ezáltal megtanulják kezelni a stresszt, a krízist, tudjanak nemet mondani. 
Két éve Szeghalmon, egy játszótéren szipuztak fiatalok. Az egyik gyógyszertárban vettek sebbenzint, majd uzsonnás zacskóba töltötték, és úgy kábították magukat. Egy évre rá Szegeden, szörnyű kínok közepette, hat hónap szenvedés után halt meg egy 13 éves fiú, aki öngyújtók töltéséhez használt gázt szívott. A közelmúltban a fővárosi Millenáris parkban szintén öngyújtógázt szívott egy fiú, aki élete nagy részét állami gondozásban töltötte. A mennyiség halálosnak bizonyult. 
A teljes cikket a Békés Megyei Hírlap internetes oldalán olvashatja.

Naponta értesülünk kábítószerrel kapcsolatos hírekről, szállítmány lefüleléséről, túladagolásról vagy új, illegális anyag feltűnéséről. Olyan legális szerek is forgalomban vannak, amelyeket a fiatalok nem egészen arra használnak, amire valók. A ragasztót, öngyújtógázt, hígítót, csavarlazítót, sebbenzint a háztartási boltban bárki megveheti szinte fillérekért. A néhány percnyi eufórikus hatásnak azonban lehet, hogy végül az élet az ára.

– Az oldószerek leggyakoribb fogyasztási módja a zacskóból történő inhalálás. A szer hatásaként bódultság, szédülés, hallucinációk, relaxált állapot jelentkezik – vázolta fel dr. Zacher Gábor a Békés Megyei Hírlap munkatársának. A toxikológus elmondta, a legális szerek nem rendeltetésszerű használata miatt évente négy-öt fiatal hal meg, de ez csak a jéghegy csúcsa. Úgy véli, sokkal többen szipuznak, mint ahányan az egészségügyi ellátórendszerbe, s ezzel együtt a nyilvánosság elé kerülnek. Szerinte a fiatalok kíváncsiságból, brahiból próbálják ki a pszichoaktív anyagokat.

Gyakran az iskolai nagyszünetben, a mellékhelyiségben szippantanak fel néhány lélegzetvételnyit a rövid, de gyors bódulatért, majd visszaülnek a tanítási órára. Környezetük észre sem veszi a történteket, mert az élvezeti szer hatása – amennyiben komoly egészségkárosodás nem következik be – néhány kilégzéssel elmúlik.

Zacher Gábor elmondta, a legnagyobb veszélyt a szerhasználat kiszámíthatatlan kimenetele jelenti. Van, aki eufóriát él át, míg másoknál szívritmuszavar alakul ki. Hozzátette, a gyerekekre jellemző az összeverődés, rendszerint csoportokban szippantanak. Ha a baj bekövetkezik, a társak első ijedtségükben elszaladnak, ahelyett, hogy segítséget kérnének, esetleg megkezdenék az újraélesztést. Elmondta, kevés eset végződik halállal, ezért nem elrettenteni kell a fiatalokat, hanem megértetni velük: tetteiknek súlyos következményei lehetnek.

öngyújtógáz ragasztó hígító

Mező Andrea, a Mi-Értünk Prevenciós és Segítő Egyesület elnöke úgy véli, a kiskamaszok jelentős része kockázatkereső. Egészségtudatos életre, önismeretük fejlesztésére és a hiányzó készségeik pótlására motiválják őket, hogy ezáltal megtanulják kezelni a stresszt, a krízist, tudjanak nemet mondani. 

Két éve Szeghalmon, egy játszótéren szipuztak fiatalok. Az egyik gyógyszertárban vettek sebbenzint, majd uzsonnás zacskóba töltötték, és úgy kábították magukat. Egy évre rá Szegeden, szörnyű kínok közepette, hat hónap szenvedés után halt meg egy 13 éves fiú, aki öngyújtók töltéséhez használt gázt szívott. A közelmúltban a fővárosi Millenáris parkban szintén öngyújtógázt szívott egy fiú, aki élete nagy részét állami gondozásban töltötte. A mennyiség halálosnak bizonyult. 

A teljes cikket a Békés Megyei Hírlap internetes oldalán olvashatja.

Share on Tumblr
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
Olvasói vélemény: 0.0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!