Dohányozni tilos, de nem mindenkinek

Sok helyen tilos dohányozni április elsejétől. Pontosabban január elsejétől, de az első három hónapot türelmi időnek tekintették, ezért eddig nem bírságoltak. A három hónap viszont március végén lejárt.

Orvos-magyar szótár

Orvos-magyar szótár mindenkinek...

Orvosi témájú szövegeket olvasva könnyen arra a következtetésre juthatunk, hogy "ez bizony nekem kínaiul van", de gyakorlatilag bárhol szembe jöhet velünk egy idegenül hangzó orvosi szó. Pedig az orvosi szaknyelv szavai nem kínai, hanem latin vagy görög eredetűek. 

Már korán fel kell rá hívni a figyelmet

...a Védd meg a mamát pályázat díjazottjait

Az Egészséges Ifjúságért Alapítvány és a Magyar Anya- és Családvédelmi Program ezért arra kérte a 14-18 év közötti fiatalokat, készítsenek pályamunkát arról, hogy szerintük hogyan lehetne diáktársaik és a döntéshozók figyelmét felhívni a méhnyakrák veszélyeire.

„Amikor először hallottam a HPV-ről és a méhnyakrákról, azt gondoltam: ez engem nem érinthet, a mi családunkban ilyen nem történhet meg, sem velem, sem az anyukámmal, sem bármely nővel a környezetemben” – írta Kocsis Bernadett, a budapesti Fodor József Szakképző Iskola diákja díjnyertes pályamunkájában.

Pedig a "csak mással történhet meg" pszichológiája a méhnyakrák esetében sem működik, hiszen évente 500 nő hal meg Magyarországon méhnyakrákban, és minden évben 450-550 új megbetegedést regisztrálnak. Bár szűrés és 2005 óta már védőoltás is rendelkezésre áll a hatékony megelőzésre, a halálozási szám csaknem fél évszázada mégis makacsul tartja magát.

A pályázati felhívásra értékes, szép művek születtek, melyek közül a legszebb munkák készítői tegnap vehették át a díjakat az Arany János Gimnáziumban dr. Czeizel Endre professzortól, az alapítvány elnökétől és Lovas Páltól, a XII. kerület alpolgármesterétől. A XII. kerületi önkormányzat egyébként az egyik a számos hazai önkormányzat közül, mely a védőoltás költségeinek jelentős részét átvállalja, ezzel olyanokat is hozzásegítve a védőoltáshoz, akiknek egyébként nem lenne módjuk rá.

hpv méhnyakrák szűrővizsgálat

A pályázat nyertesei:

I. kategória: Faragó Alexandra (1. helyezés), Karlik Melitta (2. helyezés), Varró Katalin (3. helyezés)

II. kategória: Beregi Dániel (1. helyezés), Kocsis Bernadett (2. helyezés), Gál Soma (3. helyezés)

Vörös István (különdíj)

A Szivárvány Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézményből 10-en, a Szerencsi Szakképző Iskolából 12-en pályáztak. Ők csoportos különdíjat kaptak.

A pályaművekből összeállított kiállítás egy hónapig látható a XII. kerületi Arany János Gimnáziumban.

Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!