Dohányozni tilos, de nem mindenkinek

Sok helyen tilos dohányozni április elsejétől. Pontosabban január elsejétől, de az első három hónapot türelmi időnek tekintették, ezért eddig nem bírságoltak. A három hónap viszont március végén lejárt.

Orvos-magyar szótár

Orvos-magyar szótár mindenkinek...

Orvosi témájú szövegeket olvasva könnyen arra a következtetésre juthatunk, hogy "ez bizony nekem kínaiul van", de gyakorlatilag bárhol szembe jöhet velünk egy idegenül hangzó orvosi szó. Pedig az orvosi szaknyelv szavai nem kínai, hanem latin vagy görög eredetűek. 

A vadkendertől nem lehet repülni

A diákok zavarba hozhatják a drogdílereket

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya „TEST-ŐR” elnevezéssel prevenciós programot rendezett négyszáz győri diák számára. A tájékozott fiatalok akár a drogdílereket is zavarba hozhatják.

 

Kábítószer, közlekedésbiztonság, önvédelem, mentálhigiénia – ezek a témák álltak a nap középpontjában, melynek célja az volt, hogy a minden érzékszervre ható előadásokkal, tapasztalati példák bemutatásával, játékokkal, vetélkedővel segítsék a fiatalokban lévő gátak feloldását, a veszélyhelyzetek felismerését és az eredményes reagálást.
A bűnmegelőzési napon az élménypedagógia módszerét alkalmazták az előadók, így a 14–17 éves diákok nemcsak a hallgatóság szerepét töltötték be, hanem igazán részeseivé váltak a programoknak. Egyebek mellett tragikusan elhunyt fiatalok zsákban lévő holttesteit láthattuk képeken – a diszkóbalesetek elrettentő példáiként. Azoké a baleseteké, melyekért az esetek többségében az alkohol, illetve kábítószer hatása alatt álló sofőrök tehetőek felelőssé.
Minderre azért volt szükség, hogy „kézzel foghatóvá”, könnyebben megérthetővé váljon a mondanivaló, mely elsősorban a kábítószerekre tért ki, de érintette a közlekedésbiztonságot – leginkább a diszkóbaleseteket –, a dohányzást és alkoholizmust is.
Klobusitzky György, a Rendőrtiszti Főiskola adjunktusa arra kérte a fiatalokat, hogy figyeljenek egymásra: annak ugyanis, ha valaki drogozni kezd, már a korai időszakban látható jelei vannak: az illető kezdetben időzavarban szenved, órákra eltűnik környezete elől, elhagyja régi barátait, s azokkal lóg, akiktől az „anyagot” szerzi. Később jelentkezik a pénzzavar problémája is: az adott személy mindent elad, amiért „zsetont” kaphat, majd kölcsönöket kér, amiket nem tud megadni. Ha ezek a források elapadtak, akkor lop, különböző bűnügyekbe keveredik: a „cucc” megszerzése élteti, anélkül nem tud meglenni.
A diákok tájékoztatást kaptak a különböző kábítószer fajtákról is. Az adjunktus eloszlatott egy tévhitet: a vadkender nem alkalmas joint készítésére, attól nem fognak „repülni”, erre a célra kizárólag az indiai kender felel meg. Ezt gyakran a dílerek sem tudják, így az anyag eredetére vonatkozó kérdéssel könnyű őket összezavarni, nevetségessé tenni. Az előadó felhívta a figyelmet arra, hogy idegentől senki ne fogadjon el szórakozóhelyen italokat, mert abba bármit belekeverhettek előzőleg. 

Kábítószer, közlekedésbiztonság, önvédelem, mentálhigiénia – ezek a témák álltak a nap középpontjában, melynek célja az volt, hogy a minden érzékszervre ható előadásokkal, tapasztalati példák bemutatásával, játékokkal, vetélkedővel segítsék a fiatalokban lévő gátak feloldását, a veszélyhelyzetek felismerését és az eredményes reagálást.

A bűnmegelőzési napon az élménypedagógia módszerét alkalmazták az előadók, így a 14–17 éves diákok nemcsak a hallgatóság szerepét töltötték be, hanem igazán részeseivé váltak a programoknak. Egyebek mellett tragikusan elhunyt fiatalok zsákban lévő holttesteit láthatták képeken – a diszkóbalesetek elrettentő példáiként. Azoké a baleseteké, melyekért az esetek többségében az alkohol, illetve kábítószer hatása alatt álló sofőrök tehetőek felelőssé.

Minderre azért volt szükség, hogy „kézzel foghatóvá”, könnyebben megérthetővé váljon a mondanivaló, mely elsősorban a kábítószerekre tért ki, de érintette a közlekedésbiztonságot – leginkább a diszkóbaleseteket –, a dohányzást és alkoholizmust is.

TEST-ŐR drogprevenció

Klobusitzky György, a Rendőrtiszti Főiskola adjunktusa arra kérte a fiatalokat, hogy figyeljenek egymásra: annak ugyanis, ha valaki drogozni kezd, már a korai időszakban látható jelei vannak: az illető kezdetben időzavarban szenved, órákra eltűnik környezete elől, elhagyja régi barátait, s azokkal lóg, akiktől az „anyagot” szerzi. Később jelentkezik a pénzzavar problémája is: az adott személy mindent elad, amiért „zsetont” kaphat, majd kölcsönöket kér, amiket nem tud megadni. Ha ezek a források elapadtak, akkor lop, különböző bűnügyekbe keveredik: a „cucc” megszerzése élteti, anélkül nem tud meglenni.

A diákok tájékoztatást kaptak a különböző kábítószer fajtákról is. Az adjunktus eloszlatott egy tévhitet: a vadkender nem alkalmas joint készítésére, attól nem fognak „repülni”, erre a célra kizárólag az indiai kender felel meg. Ezt gyakran a dílerek sem tudják, így az anyag eredetére vonatkozó kérdéssel könnyű őket összezavarni, nevetségessé tenni. Az előadó felhívta a figyelmet arra, hogy idegentől senki ne fogadjon el szórakozóhelyen italokat, mert abba bármit belekeverhettek előzőleg

A teljes cikket a Kisalföld című lap internetes oldalán olvashatja.

(forrás: Kisalföld Online )
Hozzászólások (1 db)
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
#1
Nagyon jok az ilyen kezdemenyezesek, emellett kellene a szuloknek is orakat adni.  
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!