Sok a 16 éven aluli a kecskeméti bulikon
A karszalag sem véd a részegségtől az éjszakában
Az elmúlt években egyre több 18 év alatti fiatal tűnik fel a kecskeméti éjszakában. A Délmagyarország újságírója ellátogatott néhány belvárosi vendéglátóhelyre, hogy megnézze, milyen körülmények között szórakoznak a fiatalok.
A szórakozóhelyek többségébe nem engednek be 18 év alattiakat. Azonban egyre több fiatal járja az éjszakát, így a klubtulajdonosoknak áthidaló megoldást kellett kitalálniuk arra, hogy megtöltsék a helyiségeiket. A még nem felnőtt korú, de már a 16. életévét betöltött személyeket megkülönböztető karszalaggal szinte mindenütt beengedik. Ám nem ritka az sem, hogy a bulikban 13–15 éves tomboló részeg fiatalokat látunk. Mégis hogy lehet ez? És vajon az ilyen fiatalok hogyan szereznek alkoholt, és miképpen jutnak be a partikba? Ennek járt utána a delmagyar.hu stábja.
A belvárosban több szórakoztató egységet is meglátogattunk. A kocsmákban és a bulikban is nagyon sok fiatallal találkoztunk és faggatóztunk arról, hogyan töltik a hétvégéjüket. Az egyik helyen éppen alapozott egy társaság, akik szívesen válaszoltak a kérdésünkre, bár teljes nevüket nem árulták el, mert többen még a 16. életévüket sem töltötték be. – Tisztában vagyunk azzal, melyek azok a helyek a városban, ahol kiszolgálnak minket, és nem kérik el a személyigazolványunkat. Több kocsmába is szoktunk járni, ahol a bártulajdonosok vagy a pultosok még soha nem kérték el semmilyen iratunkat. Fizető vendégek vagyunk, ezért úgy vannak vele, hogy nekik nem számít az életkorunk, ha a szülők elengedtek minket, akkor nem ő felelősségük, hogy kiszolgálnak-e vagy sem. Ráadásul tisztában vannak azzal, ha náluk nem tudunk alkoholt fogyasztani, akkor keresünk egy olyan sörözőt, ahol ki fognak minket szolgálni – meséli Gábor.
A fiatalok Mekkájaként is emlegetett egyik közkedvelt szórakozóhelyen néhány héttel ezelőtt egy kis balhé alakult ki. A szigorúbb ellenőrzések miatt, már a bejáraton sem jutott be jó néhány fiatal, mert a 16. életévüket sem töltötték még be. A megkülönböztető karszalagosok – 16 és 18 év közöttiek – közül többen részegen fetrengve buliztak és egész éjszaka italoztak.

Az utolsó helyszínünkön egy olyan tinédzsert próbáltunk keresni, aki még nem töltötte be a 16. életévét. Kíváncsiak voltunk arra, miként tud bejutni és alkoholt fogyasztani egy szórakozóhelyen. Nem is kellett sokáig keresgélnünk. Egy felszabadultan bulizó hölgyet szólítottunk meg és hívtunk ki a pulthoz egy pár szó erejéig. – A mai partiba is úgy jutottam be, ahogy általában szoktam, egy kölcsön személyivel. Sok idősebb barátnőm van, akik nem járnak szórakozni a hétvégenként, ilyenkor elkérem tőlük az irataikat egy estére, és ha véletlen kérnék tőlem, akkor fel tudnám ezt mutatni. Igaz nem sokszor kellett még használnom, de még nem volt ebből problémám, mert a képet nem szokták nézni a biztonsági őrök, csak a születési dátumot. Az italfogyasztás néha szokott gondot okozni, de eddig mindig megoldottam valahogy. Ha nem akarnak kiszolgálni, akkor szoktam szólni egy idősebb ismerősömnek, hogy kérje ki a piámat. Igaz akadt olyan eset is, amikor csak az osztálytársaimmal buliztam, és nem szolgált ki a pultos, akkor pedig szépen mosolyogtam egy idegen pasira, akin láttam, hogy elmúlt tizennyolc és kikéretettem vele a tequilámat. – mondta el a nemrég 14. életévét betöltő Barbara.
A teljes cikket a Délmagyarország internetes oldalán olvashatja.





