Dohányozni tilos, de nem mindenkinek

Sok helyen tilos dohányozni április elsejétől. Pontosabban január elsejétől, de az első három hónapot türelmi időnek tekintették, ezért eddig nem bírságoltak. A három hónap viszont március végén lejárt.

Orvos-magyar szótár

Orvos-magyar szótár mindenkinek...

Orvosi témájú szövegeket olvasva könnyen arra a következtetésre juthatunk, hogy "ez bizony nekem kínaiul van", de gyakorlatilag bárhol szembe jöhet velünk egy idegenül hangzó orvosi szó. Pedig az orvosi szaknyelv szavai nem kínai, hanem latin vagy görög eredetűek. 

Már a tízévesek is lerészegednek

A lányok sem maradnak el a fiúktól ivásban

Úgy tűnik, a nemek közötti egyenjogúság már az alkoholfogyasztásban is megmutatkozik: míg korábban egyértelműen inkább a fiúkra volt jellemző, hogy már tizenéves korban is isznak és gyakrabban lerészegednek, addig ma már a lányok is alig maradnak el mögöttük e téren... és ez sajnos már akár 11–12 éves korban is igaz.

Egy brit felmérés szerint a 11 és 15 év alatti lányok csaknem annyit isznak, mint a fiúk. Az alkoholfogyasztásról beszámoló megkérdezettek átlagosan 11,3 egység szeszes ital elfogyasztására „emlékeztek” az elmúlt hétről, ami például hat közepes pohár bornak felel meg. Ez pedig alig marad el a fiúk „teljesítményétől”, akik esetében a legutóbbi hét átlaga 11,9 egységnyi ital volt. A 11-15 éves lányok háromnegyede állította, hogy a megkérdezés előtti héten szeszes ital fogyasztott – ez éppen kétszerese a húsz évvel egy hasonló vizsgálat során regisztrált aránynak.
A mostani felmérés az első olyan, mely egyik alcsoportban sem mutatott ki 5 százaléknál nagyobb különbséget a fiúk és lányok által elfogyasztott alkohol mennyisége között, holott még egy tavalyi vizsgálat is azt jelezte, hogy ebben a korban a lányok 18 százalékkal kevesebbet isznak, mint a fiúk. A szakemberek szerint hamarosan könnyen a lányok kerülhetnek az élre az elfogyasztott alkoholmennyiség tekintetében, ha a mostani tendencia folytatódik. Miközben a fiúk körében továbbra is a világos sör és az almabor a legnépszerűbb, addig a lányok leginkább tömény szeszt isznak - ezek közül is a legkedveltebb a vodka, melyet – a szesz erős ízének elnyomására – rendszerint valamilyen üdítőitallal kevernek.
A brit állami egészségügyi ellátást biztosító NHS vizsgálata felhívta ugyanakkor a figyelmet arra a szomorú tényre is, hogy a mértéktelen alkoholfogyasztást – az úgynevezett „rohamivást” – követően a lányok esetében jóval nagyobb az esélye annak, hogy a kórház sürgősségi osztályán fejeződik be az átmulatott este. A 2009-es adatok szerint 2751 fiú került kórházba „alkoholfogyasztással összefüggő ok” – leginkább etilalkohol-mérgezés vagy májkárosodás – miatt. A lányok közül 3661-ben szorultak kórházi ellátásra, ami 33 százalékkal haladja meg az alkoholfogyasztással összefüggésben kórházba kerülő fiúk számát. A szakemberek ezt azzal magyarázzák, hogy a női szervezet kevésbé képes ellenállni az alkohol káros hatásainak, és míg egy felnőtt férfi esetében általában azt tanácsolják, hogy az elfogyasztott alkoholmennyiség semmiképpen ne haladja meg a heti 21 egységet, a nők esetében a felső határ 14 egység (egy pohár bor körülbelül két egységnek felel meg). 
És ez valószínűleg a jéghegy csúcsa, hiszen egészen biztosan nem tartalmazza az összes olyan esetet, amikor a lerészegedett gyerekek elesve szenvednek balesetet – noha éppen ez az egyik leggyakoribb akut probléma a fiatalkori mértéktelen alkoholfogyasztás kapcsán.
A kép részben azt a lányok körében egyre inkább terjedő nézetet tükrözi, mely az ivást és részegséget az élet legtermészetesebb velejárójaként fogadja el. Ezért pedig minden bizonnyal az alkoholgyártó cégek utóbbi két évtizedben alkalmazott reklámstratégiája is okolható, mellyel egyértelműen a gyengébb nem képviselőit célozták meg – akár már nagyon korai életkorban is. A szakemberek a másik problémát abban látják, hogy a szülők gyakran számolatlanul adják a zsebpénzt a gyerekeknek, arról azonban már nem sok fogalmuk van - és sokszor nem is igazán érdekli őket -, hogy a gyerek mire költi azt.
A mértéktelen alkoholfogyasztás rövidebb távú követlezményei közül kiemelik, hogy a rendszeres lerészegedés valószínűleg közrejátszik abban, hogy a lányok egyre fiatalabb korban kezdik a nemi életet, akár védekezés nélkül vagy gyakran váltogatott partnerekkel is. A britek szerint részben erre vezethető vissza a tinédzserkori terhességek és abortuszok számának folyamatos emelkedése, mellyel Nagy-Britannia mára vezető pozíciót „vívott ki” magának Európában. A fiatalkori alkoholfogyasztás ugyanakkor hosszabb távon időzített bomba módjára ketyeg, hiszen ezekből a gyerekekből nagyobb eséllyel válik később alkoholista felnőtt, mint józanabb társaik közül.

A lányoknak kevesebb is megárt

lányok alkoholfogyasztás nemek közti különbségek

A mértéktelen alkoholfogyasztás rövidebb távú követlezményei közül kiemelik, hogy a rendszeres lerészegedés valószínűleg közrejátszik abban, hogy a lányok egyre fiatalabb korban kezdik a nemi életet, akár védekezés nélkül vagy gyakran váltogatott partnerekkel is. A britek szerint részben erre vezethető vissza a tinédzserkori terhességek és abortuszok számának folyamatos emelkedése, mellyel Nagy-Britannia mára vezető pozíciót „vívott ki” magának Európában. A fiatalkori alkoholfogyasztás ugyanakkor hosszabb távon időzített bomba módjára ketyeg, hiszen ezekből a gyerekekből nagyobb eséllyel válik később alkoholista felnőtt, mint józanabb társaik közül.

Akár itthon is készülhetett volna a felmérés

Az Erzsébet kórház toxikológiájára egyre több fiatal kerül ilyen állapotban. Az osztály vezetője, dr. Zacher Gábor toxikológus elmondása szerint minden hétvégi napon legalább öt lerészegedett fiatal köt ki náluk – kétszer annyian, mint 5-6 éve. Leginkább 14–18 évesek, de egyre több a 12-13 éves részeg is a toxikológián. Holott egyáltalán nem ihatnának, mert a törvény szerint 18 éves kor alatt nem szolgálhatják ki a fiatalokat alkohollal. 

Legutóbb 2007-ben készült felmérés a magyar fiatalok alkoholfogyasztásáról, már akkor is azt mutatták ki, hogy a középiskolások 60%-a iszik, minden harmadik fiatal pedig rendszeresen nagy mennyiséget fogyaszt egyszerre. A szakemberek szerint azóta a helyzet tovább romolhatott.

(forrás: Gyermekévek )
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!