Gyakori szedésre nem javasolják
Sürgősségi tabletta: utolsó esélyként!
Egy brit felmérés szerint minden ötödik fiatal nő használt az elmúlt évben esemény utáni fogamzásgátló tablettát. Nem kevesen vannak azok sem, akik egy éven belül legalább háromszor vettek be ilyen pirulát, holott a sürgősségi fogamzásgátlót nem ajánlják gyakori szedésre.
A The Co-Operative Pharmacy által végzett felmérésben 3 ezer, 18 és 35 év közötti nőt kérdeztek meg arról, használ- e esemény utáni („sürgősségi”) fogamzásgátló tablettát. A válaszadók 20 százaléka mondta, hogy az előző évben vett be ilyen szert. Körülbelül ugyanennyien voltak, akik bevallották, hogy a nemi aktus előtt alkoholt vagy drogot fogyasztottak, ezért nem gondoltak a védekezésre az új partnerrel. A felmérésbe bevont nők 2 százaléka (azaz körülbelül 250 ezer nő) 2010-ben három vagy több alkalommal vett be ilyen szert a nem kívánt terhesség megelőzésére védekezés nélküli szexet követően. A 18 és 21 év közötti fiatal nők 2 százaléka a fogamzásgátlás rendszeres formájának tekinti ezt a módszert.
A szakemberek azonban arra figyelmeztetnek, hogy ezek a tabletták igen nagy hormontartalmúak, ezért a nők feleslegesen nagy kockázatot vállalnak, ha napi használatra választják ezeket. Hangsúlyozták, hogy a sürgősségi fogamzásgátlást a védekezés nélküli szex vagy a „balesetek” (kihagyott gyógyszerszedés, elszakadt óvszer) esetére, utolsó esélyként kellene tartalékolni.
A felmérésben résztvevő nők hatoda ismerte be, hogy szexuális úton terjedő betegséget kapott, például Chlamydia- (klamídia) fertőzést, a nemi szerveket érintő herpeszt vagy kankót. A felsorolt fertőzések előfordulása folyamatosan növekszik a szigetországban: manapság már körülbelül félmillió ilyen esetet diagnosztizálnak évente. A szakemberek megjegyezték, hogy az esemény utáni tabletta terjedése a fertőzések arányának további növekedését ia maga után vonhatja, mivel azok ellen csak az óvszer kínál védelmet.
Továbbra is a fogamzásgátló tabletta a nem kívánt terhesség elleni védekezés legnépszerűbb módja Nagy-Britanniában a maga csaknem 50 százalékos arányával. Ezt az óvszer követi a népszerűségi sorban, 40 százalékkal.
A családtervezéssel foglalkozó Marie Stopes International szóvivője saját kutatásuk tapasztalatait idézi a The Telegraph című lapban. Eszerint a 16 és 24 év közötti nők 40 százaléka él a sürgősségi fogamzásgátlás lehetőségével, mely a szóvivő szerint annak a jele, hogy „ezek a nők nem használnak állandó fogamzásgátlási módszert, vagy problémájuk adódik az állandó védekezésre választott módszerrel”. A szervezet széles körű kampányokban igyekszik megismertetni az érintettekkel a tartós fogamzásgátlás eszközeit (például a spirált, az implantátumokat vagy injekciókat). A szóvivő hangsúlyozza, hogy ezek segítségével hatásosan és biztonságosan elkerülhető a nem kívánt terhesség, és ha a férfi partner még óvszert is használ ezek mellett, úgy jó eséllyel megakadályozható a nemi betegségek terjedése is.





