Dohányozni tilos, de nem mindenkinek

Sok helyen tilos dohányozni április elsejétől. Pontosabban január elsejétől, de az első három hónapot türelmi időnek tekintették, ezért eddig nem bírságoltak. A három hónap viszont március végén lejárt.

Orvos-magyar szótár

Orvos-magyar szótár mindenkinek...

Orvosi témájú szövegeket olvasva könnyen arra a következtetésre juthatunk, hogy "ez bizony nekem kínaiul van", de gyakorlatilag bárhol szembe jöhet velünk egy idegenül hangzó orvosi szó. Pedig az orvosi szaknyelv szavai nem kínai, hanem latin vagy görög eredetűek. 

Minden nyolcadik gyereket érint a probléma

Ha az apa börtönben ül, a gyerek drogozik

Nagyobb arányban fordulnak a kábítószer felé a kamaszok azokban a családokban, ahol a családfő börtönben ül. A drogok listáját a marihuána vezeti, de egyéb tiltott szerek élvezete sem ritkaság ilyen körülmények között.

Az élet számos területén kell nehézségekkel szembenéznie annak a gyereknek, akinek édesapja börtönbe kerül. Ne gondoljuk, hogy kevesek elszigetelt problémájáról van szó, sőt a kör egyre bővül – állítják amerikai kutatók. Michael E. Roettger statisztikai adatokat idéz, melyek szerint míg az 1970-es évek közepén 250 ezer börtönlakót tartottak nyilván az Egyesült Államokban, addig mára ez a szám 2,25 millióra emelkedett. Így mára már 7,5 millió gyerek mondhatja el magáról, hogy úgy nőtt fel, hogy közben apja bizonyos ideig börtönben volt. Ez pedig azt jelenti, hogy minden nyolcadik gyerek ebbe a csoportba tartozik.
A coloradói kutatók a National Longitudinal Study of Adolescent Health vizsgálatban 150 ezer résztvevő sorsát kísérték figyelemmel a serdülőkortól a fiatal felnőttkorig, azaz 1995-től mostanáig. A börtönbüntetésre ítélt apák gyermekeinek csoportjában a fiúk több mint 50 százaléka, míg a lányok 39 százaléka számolt be arról, hogy rendszeresen szív marihuánát, szemben a büntetlen előéletű apák családjában regisztrált 38 százalékkal (fiúk), illetve 28 százalékkal (lányok). A börtönviselt apák gyerekei gyakoribb szerhasználatról adtak számot, és körükben nagyobb volt azok aránya is, akiknél a marihuána élvezete nem merült ki a kamaszkori kíváncsiság szintjén, hanem felnőttkorukban is kitartottak a drog mellett (ráadásul sokszor a marihuánánál jóval keményebb szerre váltottak). Ebben a csoportban gyakrabban fordultak elő mentális problémák és kriminális cselekedetek is, többen maradtak ki az iskolából, és nagyobb volt az instabil családi háttér és a szegénység aránya is.
A következő lépés lesz annak tisztázása, hogy az apa börtönbüntetése és a kamaszok szerhasználata közötti kapcsolat ok-okozati összefüggés-e. Ehhez elsősorban a börtönbüntetés időpontjára vonatkozó pontos adatokat kell összegyűjteni, a jelen felmérésben ugyanis csak a börtönbüntetés ténye volt ismert, annak időpontja és időtartama nem.
Ha bebizonyosodik az ok-okozati kapcsolat, akkor a generációkon átívelő ördögi kör tipikus esetével állunk szemben – figyelmeztet Roettger. A börtönben ülő apák gyerekeiből ugyanis nagyobb arányban válnak drogosok, akik bűncselekményeket követnek el, börtönbe kerülnek – így gyermekeik ugyanazzal a problémával néznek majd szembe, mint ők maguk.
A felmérés eredményei az Addiction című lapban jelentek meg.

apa börtön kamasz kábítószer drog marihuána

Dr. Simonfalvi Ildikó
a szerző cikkei

Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!