Dohányozni tilos, de nem mindenkinek

Sok helyen tilos dohányozni április elsejétől. Pontosabban január elsejétől, de az első három hónapot türelmi időnek tekintették, ezért eddig nem bírságoltak. A három hónap viszont március végén lejárt.

Orvos-magyar szótár

Orvos-magyar szótár mindenkinek...

Orvosi témájú szövegeket olvasva könnyen arra a következtetésre juthatunk, hogy "ez bizony nekem kínaiul van", de gyakorlatilag bárhol szembe jöhet velünk egy idegenül hangzó orvosi szó. Pedig az orvosi szaknyelv szavai nem kínai, hanem latin vagy görög eredetűek. 

Azt hiszik, minden ellen megvéd a vakcina

HPV-oltás után jöhet a szabad szex?

Mindannyian tudjuk, hogy a tinik még könnyen megcsúsznak a felelős döntések terén. Illetve sokszor és könnyen győzik meg magukat arról, hogy egy-egy helyzet nem is annyira kockázatos.

Amerikai kutatók tanulmánya szerint néhány tinilány úgy gondolja, hogy amennyiben beoltatja magát a humán papillómavírus (HPV) elleni vakcinával, már nem is kell a védekezéssel bajlódnia. A méhnyakrák kialakulásáért felelős HPV elleni oltások egyike sem alkalmas azonban a szexuális úton terjedő betegségek megelőzésére. Nem véd tehát sem a szifilisz, sem a gonorrea, sem pedig a HIV (AIDS) ellen. Továbbá, a HPV-oltóanyag csak a HPV-fertőzések megelőzésére alkalmas, a már kialakult megbetegedés kezelésére nem.

Pedig állítólag a védőoltással együtt tájékoztatást is kapnak a fiatalok.

A teljes cikk elolvasásához kattintson ide.

(forrás: nőStények )
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!