Nagyon sajnálom a kisgyereket. Ha megérti, hogy kimarad valamiből, hogy valamire ő nem alkalmas, még szomorúbb a helyzet.
Engedjetek meg néhány ténybeli dolgot, anélkül hogy bárkit elítélnék vagy megítélnék.Nem tudtam az összes hozzászólást elolvasni, de amit írtam, szeretettel írtam, kérlek fogadjátok így.
1,A Katolikus Egyház 7 Szentséget ismer.Ezek nem játékok, a katolikus hit alapját képezik.
2,A 7 szentség közül az első, a keresztség. Van pár feltétele. Pl. élő embert lehet megkeresztelni, (meghalt magzatot már nem), és a keresztszülők hitére, és ígéretére keresztelik meg a gyermeket, csecsemőkorban. Ez a keresztszülők felelősége. A gyermek szellemi, testi állapota nem korlátozó tényező.
3, Az Oltáriszentség nem jelkép, hanem ténybeli dolog, az utolsó vacsorán mondta Jézus "ez az Én Testem és Vérem".Az elsőáldozáskor a gyermek bekapcsolódik már tudatosan és saját jogán az egyház életébe. Vállal bizonyos dolgokat, mert már meg tud érteni dolgokat. Legfőképpen azt , hogy van bűn, hogy tud vétkezni, hogy bocsánatot kérhet, és kaphat az Istentől.
4,Az elsőáldozás feltétele az, hogy az elsőáldozó különbséget tudjon tenni, az átváltoztatott Szentostya és az átváltoztatás előtti ostya között.
5, Egy Down szindrómás gyerek lehet, ezt nem tudja megtenni.ebből a szempontból az atya reagálása jogos. De nem irgalmas. Ő lehet, nem ért a gyerekehez, a downosokhoz pláne.Szerintem, ha egy gyermek VÁGYIK a Szentáldozásra, akkor azt nem kellene megtagadni tőle. Persze ez nem szabad, hogy a szülők presztizse legyen. Azon sem lehet megbotránkozni, ha egy ilyen trauma átformálja a családot. Tehát szegény szülő egy újabb veszteségként éli meg azt, amikor heroszi küzdelem ellenére nevelt gyermeke ismét alulmarad.
6, Jézus a földön bűnösökhöz, vámosokhoz jött, velük vacsorázott, járt-kelt. Ők hallgatták meg. Nem a tökéletesekhez jött. Azokhoz, akik tökéletesnek hitték magukat, nem tudott igazán szólni. Tehát az egyházban van helye a bűnös és tökéletlen embereknek.De a jóra való törekvésnek is ott lenne a helye. Ezt pedig nem egymás megszólásával fogjuk elérni. Ha te jobbnak gondolod magad, gyere az egyházba, és általad is jobb lehet. Ha Te is ott vagy, megmondhatod, hogy hogyan kellene, és lehetsz irgalmas. De ha tudod, milyen kicsi és bűnös vagy, ha őszintén magadba nézel, akkor tudsz igazán az egyházhoz-Jézushoz közelebb jönni.Addig sajnos csak partvonalról való bekiabálás lesz. |