Dohányozni tilos, de nem mindenkinek

Sok helyen tilos dohányozni április elsejétől. Pontosabban január elsejétől, de az első három hónapot türelmi időnek tekintették, ezért eddig nem bírságoltak. A három hónap viszont március végén lejárt.

Orvos-magyar szótár

Orvos-magyar szótár mindenkinek...

Orvosi témájú szövegeket olvasva könnyen arra a következtetésre juthatunk, hogy "ez bizony nekem kínaiul van", de gyakorlatilag bárhol szembe jöhet velünk egy idegenül hangzó orvosi szó. Pedig az orvosi szaknyelv szavai nem kínai, hanem latin vagy görög eredetűek. 

Fontosak az eredmények, de az élet többről szól

Ne legyen családi dráma a bizonyítványból!

A diákok hamarosan kezükbe kapják a félévi értesítőket és szembesülnek a tanév első felében tett erőfeszítéseik – vagy éppen ezek hiányának – eredményével. Senki sem vitatja, hogy fontos a tanulás, és hogy megvan a helye és szerepe az életben. Ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy az élet többről szól, mint az iskolai eredmények.

 

– Semmiképpen sem csak az iskolai teljesítménye alapján ítélje meg a szülő a gyereket. Minden gyerek jó valamiben, vannak értékei, és ez nem biztos, hogy az iskolai teljesítménye. A szülőnek az a dolga, hogy megtalálja ezeket az értékeket, és megfelelően méltányolja is – mondja Király Gabriella gyógypedagógus és pszichológus, a Paks Térségi Pedagógiai Szolgáltató Központ igazgatója.
A szakember óva int attól, hogy a szülő „haza se gyere, ha megbuktál” vagy „ne kerülj a szemem elé, ha rontottál” felkiáltással bocsássa útjára a gyereket a bizonyítványosztás reggelén. Mert könnyen megtörténhet, hogy így lesz, vagy egyéb drámai esemény történik. Nem ilyenkor kell számon kérni, szigorúnak lenni. Hiszen a gyenge osztályzat vagy a bukás egy folyamat eredménye, nem egyetlen napé.
A diákok maguk sem örülnek a gyenge teljesítménynek, ezért még jobban fáj, ha a szülő is dühös emiatt. Nem kell örülni a bizonyítványnak, ha nincs rá ok, de drámát sem szabad csinálni belőle. A gyereknek biztosan tudnia, éreznie kell, hogy nem kizárólag az iskolai teljesítménye miatt szeretik, nem az alapján ítélik meg.
A szülő inkább beszélje meg a helyzetet a gyerekkel, beszéljen a pedagógussal, kérjen segítséget, korrepetálást, tanárt. Ha így történik, az év végi bizonyítvány átvételekor sem a gyereknek, sem a szülőnek nem kell aggódnia.
A teljes cikket a Tolnai Népújság oldalán olvashatja.

Semmiképpen sem csak az iskolai teljesítménye alapján ítélje meg a szülő a gyereket. Minden gyerek jó valamiben, vannak értékei, és ez nem biztos, hogy az iskolai teljesítménye. A szülőnek az a dolga, hogy megtalálja ezeket az értékeket, és megfelelően méltányolja is – mondja Király Gabriella gyógypedagógus és pszichológus, a Paks Térségi Pedagógiai Szolgáltató Központ igazgatója.

iskola félévi értesítő bizonyítványA szakember óva int attól, hogy a szülő „haza se gyere, ha megbuktál” vagy „ne kerülj a szemem elé, ha rontottál” felkiáltással bocsássa útjára a gyereket a bizonyítványosztás reggelén. Nem ilyenkor kell számon kérni, szigorúnak lenni. Hiszen a gyenge osztályzat vagy a bukás egy folyamat eredménye, nem egyetlen napé.

A diákok maguk sem örülnek a gyenge teljesítménynek, ezért még jobban fáj, ha a szülő is dühös emiatt. Nem kell örülni a bizonyítványnak, ha nincs rá ok, de drámát sem szabad csinálni belőle. A gyereknek biztosan tudnia, éreznie kell, hogy nem kizárólag az iskolai teljesítménye miatt szeretik, nem az alapján ítélik meg.

A szülő inkább beszélje meg a helyzetet a gyerekkel, beszéljen a pedagógussal, kérjen segítséget, korrepetálást, tanárt. Ha így történik, az év végi bizonyítvány átvételekor sem a gyereknek, sem a szülőnek nem kell aggódnia.

A teljes cikket a Tolnai Népújság oldalán olvashatja.

Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!