Hozzászokni nem fogsz, "csak" meghalni
A hétvégén majdnem meghalt három fiatal a Hajógyári-szigeten. A 17 és 22 év közötti fiatalemberek ma már szerencsére túl vannak a életveszélyen, és közben az is kiderült, hogy a Gina volt a vétkes.
A hétvégén majdnem meghalt három fiatal a Hajógyári-szigeten. A 17 és 22 év közötti fiatalemberek ma már szerencsére túl vannak a életveszélyen, és közben az is kiderült, hogy a Gina volt a vétkes.
Orvosi témájú szövegeket olvasva könnyen arra a következtetésre juthatunk, hogy "ez bizony nekem kínaiul van", de gyakorlatilag bárhol szembe jöhet velünk egy idegenül hangzó orvosi szó. Pedig az orvosi szaknyelv szavai nem kínai, hanem latin vagy görög eredetűek.
A hétéves Denum Ellarby egy jónevű katolikus általános iskolába jár Yorkshire-ban, ezért első pillantásra nem tűnik az élettől elrugaszkodott ötletnek, hogy elsőáldozó is legyen. De nem lehet.
Egy hároméves kislány, Amelia River senkitől nem kaphat vesét. Se most azonnal, se hamarosan, se pár év múlva, se semmikor.Erről ugyanis elvi döntés született. Amelia ugyanis szellemileg visszamaradott.
A Barbie baba már eddig is sok vihart kavart. Sok mindent a hibájául róttak már, de leginkább sohasem-volt, sohasem-lesz alakját nehezményezik, mert testképzavart okozhat.
Tegyük fel, kedves olvasó, hogy van egy kisgyereked, aki sajátos nevelési igényű. Pénzt, időt, energiát nem sajnálva azon dolgozol a családdal és szakemberekkel, hogy jó és teljes élete legyen.
Milyen dolog az, hogy a többségnek figyelembe kell venni a kisebbség jogait, főleg ebben a gazdasági helyzetben!? Miért kéne rámpát építeni a kerekesszékeseknek vagy a kismamáknak?
Hogy milyen szavak jutnak eszembe az autizmusról? Csak egyet lehet vagy többet is? Az első mindenképpen a frusztráció, aztán a tehetetlenség, stressz, düh…
Ha hihetünk a híreknek, akkor a készülő új munkatörvénykönyv életbe lépése után talán nem kell majd szoronganiuk munkahelyük elvesztése miatt azon anyáknak, akik otthon maradnak beteg gyermekükkel.
Éjszaka sámlin a gyermek kórtermében, várandó anya a laticelen. Sérti a jogbiztonság elvét, hogy nincsenek meghatározva a kórházban ápolt gyermek mellett tartózkodó szülő elhelyezésének minimum követelményei.
Az asztmára való hajlam örökölhető, de a betegség kialakulása ellen már kezdettől fogva sokat tehetünk. Különösen azokban a családokban kell ügyelni a megelőzésre, ahol gyakoriak az allergiás betegségek.
A babát embrionális állapotban olyan genetikai jegyek alapján választották ki lombikbébi programban történő beültetésre, hogy megmenthesse végzetes örökletes betegséggel született testvérét.
Mandulaműtétet követően megnőhet a gyerekek súlya – vonták le a következtetést amerikai fül-orr-gégészek. Az indokok eddig tisztázatlanok, de valószínűleg a gyerekek étkezési szokásai változnak meg.
Az édesanyák aggódva figyelik gyermekük súlygyarapodását. Eleget hízik-e a pici, megfelelő-e a súlyfejlődése? Csecsemőkorban gyakori panasz az étkezések után jelentkező bukás. Mikor kell aggódni miatta?
A közelmúltban öt gyermek élete múlt azon, hogy szüleik elvégezték a Léghajó Program gyermek-elsősegély tanfolyamát, így ismerték és alkalmazni tudták a helyzetnek megfelelő újraélesztési technikát.
Az újszülöttkori és az anyasági tetanusz 170 millió anyát és csecsemőt veszélyeztet napjainkban is. Az 1 csomag = 1 védőoltás kampány idén is folytatódik, hogy közös erővel segítsen a veszélyeztetett országokon.
Mi lehet az oka, ha a kisgyermeknek sokat fáj a hasa, és nem tudják az okát? Ha a nagymama nem bírja a tejet? Ha az apuka sem issza meg a tejet, mert rögtön hasmenéses lesz, de a sajtot szereti, és gond nélkül fogyasztja?
A Vidám Zsiráf Klub egy országos betegklub-hálózat, amelyet bőrgyógyászok vezetnek. A klubokban bőrbeteg gyerekek és szüleik játékos formában, szakemberektől tanulják meg a bőrtünetek kezelését.
A gyermekgyógyászok kilencven százaléka azonnal kitűzné a hálapénz elutasítását jelző zöld keresztet. A „hálapénzes” szakmák közül leginkább a nőgyógyászok utasítják el a hálapénz ellenes mozgalom ötletét.
Egy átlagos amerikai gyereknél 18 éves koráig hét alkalommal végezhetnek besugárzással járó orvosi vizsgálatot – állapították meg amerikai kutatók. A szakemberek szerint nagyobb önmérsékletre lenne szükség.