Dohányozni tilos, de nem mindenkinek
Sok helyen tilos dohányozni április elsejétől. Pontosabban január elsejétől, de az első három hónapot türelmi időnek tekintették, ezért eddig nem bírságoltak. A három hónap viszont március végén lejárt.
Sok helyen tilos dohányozni április elsejétől. Pontosabban január elsejétől, de az első három hónapot türelmi időnek tekintették, ezért eddig nem bírságoltak. A három hónap viszont március végén lejárt.
Orvosi témájú szövegeket olvasva könnyen arra a következtetésre juthatunk, hogy "ez bizony nekem kínaiul van", de gyakorlatilag bárhol szembe jöhet velünk egy idegenül hangzó orvosi szó. Pedig az orvosi szaknyelv szavai nem kínai, hanem latin vagy görög eredetűek.
Sok helyen tilos dohányozni április elsejétől. Pontosabban január elsejétől, de az első három hónapot türelmi időnek tekintették, ezért eddig nem bírságoltak. A három hónap viszont március végén lejárt.
Egy most nyilvánosságra hozott kutatásnak az volt az egyik megállapítása – csak úgy mellesleg –, hogy a terhesség alatti ecstasy-hatás befolyásolja a fiú:lány arányt az újszülöttek körében.
A hétvégén majdnem meghalt három fiatal a Hajógyári-szigeten. A 17 és 22 év közötti fiatalemberek ma már szerencsére túl vannak a életveszélyen, és közben az is kiderült, hogy a Gina volt a vétkes.
Az idei év legnagyobb kihívása a toxikológusok és a szülők számára a „fürdősóként” forgalmazott drogok lesznek – hangsúlyozta Zacher Gábor egyetemi docens, a Péterfy Sándor utcai Kórház osztályvezető főorvosa.
Mind nagyobb veszélyt jelent a fürdősók kábítószerként való használata számos amerikai szövetségi államban – figyelmeztettek a hét végén detoxikáló központok munkatársai és az amerikai kábítószer ellenes hatóság (DEA) illetékesei.
A tudós sose láthatja előre kutatásai sorsát. Előfordulhat például, hogy egy-egy drog betiltását követően a betiltott szerhez struktúrájában hasonló molekulákat állítanak elő illegális laboratóriumokban, melyeket aztán a feketepiacon forgalmaznak.
A jövőben a cigarettásdobozok elejét és hátoldalát is csaknem teljes egészében figyelmeztető feliratok borítják majd Kanadában, melyek a dohányzás miatt kialakuló betegségekre és a rák veszélyeire hívják fel a figyelmet.
A világ többi országához hasonlóan a magyar tinédzserek is a kannabiszt próbálják ki leginkább a tiltott szerek közül. A brit gyógyszerészek most mégis azt javasolják, hogy a kannabisz kerüljön vissza az orvosságok közé.
Az elterelés a kábítószerfüggők mellett a kipróbálóknak és alkalmi szerhasználóknak nyújt lehetőséget arra, hogy a büntetés helyett személyre szabott segítséget kapjanak, Tolna megyében a szekszárdi RÉV-től.
Ragasztó, csavarlazító, öngyújtógáz – nagyon sok fiatal ezekkel a pótszerekkel próbál bódulatba esni, ám sok esetben tragédiába torkollik a remélt utazás. Legutóbb egy 14 éves fiú életét követelte az öngyújtógáz a Millenáris parkban.
Az internet eredetileg a hadiipar eszköze volt, míg tömegek szórakozásává és ismeretforrásává vált. A szakemberek szerint az internetet is a függőséget okozó többi tényező körében kellene említenünk.
A mefedron főként a fiatalok drogja, akik jó hangulatot és a fáradságérzés hiányát várják a szertől. A drogambulanciák betegeinek egyharmada mefedront vagy mefedront is használ. A helyzetről dr. Funk Sándort kérdezte az MTI-Press.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya „TEST-ŐR” elnevezéssel prevenciós programot rendezett négyszáz győri diák számára. A tájékozott fiatalok akár a drogdílereket is zavarba hozhatják.
Azok a gyerekek, akikre bébiszitterek vigyáznak, az átlagosnál is többet néznek televíziót. Néhány amerikai államban már törvény szabályozza, hogy a bébiszitterek és a gyermekintézmények mennyi tévénézést engedhetnek.
Minden tizedik magyar kipróbálta már a kannabiszt, vagyis a füvet. A Nemzeti Drog Fókuszpont jelentése szerint a füvet leszámítva csökken vagy stagnál a kábítószerek kipróbálásának gyakorisága, a heroinisták kiöregedtek vagy meghaltak.
Ígéretesnek mutatkozik a kábítószer-függőség elleni harcban egy vakcinával kombinált génterápiás eljárás. A módszer állatkísérletekben már bizonyított. Az új lehetőségről a New Scientist egyik legutóbbi száma adott hírt.
Nagy tisztaságú heroin és a mefedron nevű partidrog szerepelt a Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézet októberi riasztásaiban. Mindkettő a dél-dunántúli régiót érinti, benne Somogyot. A minisztérium betiltaná a mefedront.
Minél többet mossuk a hajunkat korpásodás elleni samponnal, annál inkább korpásodni fog a fejbőrünk – azaz, amíg ki nem szállunk az ördögi körből, egyre több korpásodás elleni sampont fogunk használni. És ez csak egy a kozmetikum-függőségek közül.