Járványok még mindig vannak
A mumpsz nem tűnt el, csak elrejtőzött
A világ különböző pontjain időről időre felütik fejüket és esetenként akár járványokat is okoznak a legyőzöttnek hitt kórokozók. A régi időkben számtalan áldozatot szedő fertőzések látszólagos eltűnése nem jelenti azt, hogy a vakcinák feleslegesé váltak, sőt…
A védőoltások könnyen saját sikereik áldozatává válhatnak, ha a korábban nagy járványokat okozó betegségek eltűnését látva bármelyikünk azt gondolja, hogy többé már nincs szükség a védőoltásokra. A kórokozók azonban sajnos újra és újra jelét adják annak, hogy akkor sem lankadhat a figyelmünk, ha nem érezzük közvetlenül saját bőrünkön a veszélyt.
Erre szolgál újabb bizonyítékkal az a mumpszjárvány is, mely 2006 óta a legnagyobbnak számít az Egyesült Államokban. A Morbidity and Mortality Weekly Report február 12-i közleményében olvasható adatok szerint január végéig már több mint ezerötszázan betegedtek meg abban a járványban, mely tavaly júniusban indult el egy New York-i gyermektáborból, és lendületét jól jelzi, hogy október vége óta is 179 új beteget regisztráltak.
A kórokozó valószínűleg egy 11 éves fiú szervezetében került be a közösségbe, aki nem sokkal korábban tért haza az Egyesült Királyságból – abból az országból, ahol 2009-ben 7400 igazolt mumpsz-esetet jelentettek, és ahol a betegség megelőzésére hivatott kombinált MMR vakcina különösen sokat veszített népszerűségéből a tizenkét évvel ezelőtt megjelent emlékezetes Lancet-közlemény óta, melynek szerzője oki kapcsolatot vélt felfedezni a vakcina és az autizmus között (akkori cikkét egyébként éppen a közelmúltban vonta vissza hivatalosan is a nagy hírű szaklap).
A New York és New Jersey környékén zajló járványban főként (61 százalékban) 7 és 18 év közötti gyerekek betegedtek meg, túlnyomó többségük (76 százalékuk) fiú. A mumpsz 65 betegnél okozott szövődményeket, az esetek túlnyomó többségében heregyulladást, de kisebb számban előfordult többek között hasnyálmirigygyulladás és agyhártyagyulladás is. Tizenkilenc beteg szorult kórházi kezelésre, de haláleset szerencsére nem fordult elő.
A megbetegedettek 88 százaléka legalább egy adag mumpsz elleni vakcinát kapott korábban, ami önmagában nem képes teljes biztonsággal kiküszöbölni a fertőzést, a szakértők mindazonáltal arra figyelmeztetnek, hogy a megelőzés legjobb módja továbbra is a kombinált MMR védőoltás, mely a mumpszon kívül a kanyaró és a rubeola ellen is védelmet nyújt.
Ennek értelmében január közepén három New York-i iskola tanulóinak ajánlották fel az MMR vakcina harmadik adagjának beadását, ahol annak ellenére folyamatosan jelen van a fertőzés, hogy a gyerekek többsége korábban már két oltást megkapott.





