Dohányozni tilos, de nem mindenkinek

Sok helyen tilos dohányozni április elsejétől. Pontosabban január elsejétől, de az első három hónapot türelmi időnek tekintették, ezért eddig nem bírságoltak. A három hónap viszont március végén lejárt.

Orvos-magyar szótár

Orvos-magyar szótár mindenkinek...

Orvosi témájú szövegeket olvasva könnyen arra a következtetésre juthatunk, hogy "ez bizony nekem kínaiul van", de gyakorlatilag bárhol szembe jöhet velünk egy idegenül hangzó orvosi szó. Pedig az orvosi szaknyelv szavai nem kínai, hanem latin vagy görög eredetűek. 

Betegségtár: az alvajárásról

Amikor a gyerek alszik és mégis járkál

Előfordult már, hogy az előszobában bukkant rá a gyerekre órákkal az esti elalvás után? Ha igen, akkor jó, ha tudja, hogy ezzel a problémával nincs egyedül. Talán meglepő, de gyermekkorban egyáltalán nem számít ritkaságnak az alvajárás.

Jó hír ugyanakkor, hogy a gyerekek többsége csak egy-két alkalommal indul éjszakai sétára a lakásban, és a serdülőkorba lépve teljesen elhagyja ezt a szokását. Fontos viszont, hogy a szülők tisztában legyenek azokkal az apró trükkökkel, melyekkel biztonságossá tehetik az éjszakai kóborlásokat.

Mit jelent az alvajárás?
Az alvajárás – nevével ellentétben – nemcsak azt jelenti, hogy az illető jön-megy a lakásban, hanem a legkülönfélébb cselekvéseket végezheti. Ezek lehetnek teljesen ártalmatlanok, de az alvajáró akár még veszélybe is kerülhet, ha például a bejárati ajtót kinyitva az utcára is kimerészkedik. Egy biztos: felébredve jó eséllyel semmire nem emlékszik majd az éjszaka történtekből.
Az alvajárás okainak megértéséhez tudnunk kell, hogy alvás közben az agyi aktivitás egyenként 90-100 perces ciklusokra osztható, egy éjszaka pedig négy vagy öt ilyen ciklus játszódik le. Egy ciklus öt szakaszból áll, melyek közül a 3–4. szakasz a legmélyebb alvás időszaka. Az alvajárók leggyakrabban ebben a periódusban indulnak útnak, nem csoda hát, hogy ilyenkor nehezen ébreszthetők, és ébredés után percekig zavartak lehetnek. A gyerekek többnyire az esti elalvás után 1-2 órával indulnak el, és egy-egy ilyen „séta” időtartama néhány perctől akár fél óráig is eltarthat.
Mi okozza az alvajárást?
Az alvajárók túlnyomó többsége a gyerekek közül kerül ki, akik aztán tizenéves korukra többnyire ki is növik ezt a szokásukat. Az alvajárás tekintetében családi halmozódás is megfigyelhető, ezért ha ön vagy házastársa gyermekkorában alvajáró volt, akkor gyereküknél is nagyobb eséllyel kell számítani a jelenségre. Ezen kívül egyéb tényezők is kedveznek az alvajárás kialakulásának, úgymint:
alváshiány vagy kimerültség;
rendszertelen alvás;
betegség vagy láz;
egyes gyógyszerek;
stresszhatás.
Mit csinál egy alvajáró?
A legkézenfekvőbb cselekvés természetesen a járkálás, de előfordulhat, hogy a gyerek közben beszél vagy az ágyban ülve valamilyen ismétlődő cselekvést végez, például dörzsöli a szemét vagy húzogatja a pizsamáját. Kívülálló számára az alvajáró tekintete kissé ködösnek, zavartnak tűnhet, a gyerek nem reagál a hozzá intézett szavakra, és nehezen ébreszthető. Az alvajáró szeme nyitva van, de tekintete eltér az ébrenléti állapottól.
Veszélyes-e az alvajárás?
Az alvajárás önmagában nem ártalmas, az alvajáró azonban akaratlanul is veszélyekbe sodorhatja magát, ha elindul a lépcsőn vagy kinyitja a bejárati ajtót vagy az ablakot. Az alvajárás általában nem azt jelenti, hogy valami nincs rendben a gyerek lelkével, és nincs is negatív következménye a mentális állapotra. Ébredés után az alvajáró ritkán emlékszik a történtekre.
Hogyan tehetjük biztonságossá a környezetet az alvajáró számára?
Ahogyan már említettük, az alvajárás önmagában nem veszélyes, gondoskodni kell azonban arról, hogy az éjszaka útnak induló gyerek ne essen le, ne menjen neki semminek, ne nyithassa ki a bejárati ajtót, a nagyobb kamaszgyerek ne tudja elindítani az autót stb.
Az alvajáró biztonsága érdekében érdemes betartani az alábbi javaslatokat:
Ne ébresszük fel az alvajáró gyereket, mert ettől megrémülhet. Ehelyett óvatosan vezessük vissza az ágyába.
Ne csak a gyerekszobában zárjuk gondosan az ajtókat és az ablakokat, hanem mindenhol. Jó szolgálatot tehetnek az ajtókra szerelt gyerekbiztos zárak. Az ajtó- és kocsikulcsokat ne hagyjuk elöl.
Az alvajáró gyerek számára nem megfelelő alvóhely az emeletes ágy felső ágya.
A gyerekágy közeléből távolítsuk el az éles, hegyes és törékeny tárgyakat.
A veszélyes eszközöket zárjuk el a gyerek elől.
Az esetlegesen akadályt jelentő tárgyakat távolítsuk el az útból – nemcsak a gyerekszobában, hanem a házban vagy lakásban mindenhol. Ne feledkezzünk meg arról, hogy a szokásos gyerekszobai rendetlenség, a szétdobált játékok és egyéb holmik is ilyen akadályt képezhetnek az alvajáró útjában.
Szereljünk biztonsági rácsot a gyerekszoba ajtajához és/vagy a lépcső tetejére.
Mikor kell orvoshoz fordulni az alvajárás miatt?
Nincs különösebb orvosi teendő, ha az alvajárás nem válik rendszeressé, nem okoz kifejezett napközbeni álmosságot, illetve az alvajárás során a gyerek nem művel veszélyes dolgokat. Érdemes azonban kikérni orvos tanácsát akkor, ha az imént felsorolt esetek bármelyike fennáll, illetve az alvajáró epizódok kamaszkor után is megmaradnak. Ugyancsak orvoshoz kell fordulni akkor is, ha a szülő egyéb rendellenességet (például légzési zavart) is tapasztal az alvajáró gyereknél.
Sok esetben segíthet a rendszeres ébresztés, ami az alvási ciklus megszakításával előzi meg az alvajárást. Igen ritka esetben az orvos gyógyszert ír fel a nyugodt alvás elősegítése érdekében.
Mit tehet a szülő az alvajárás megelőzésére?
Teremtsünk nyugodt környezetet az elalváshoz (kellemes zenével, relaxációval).
Alakítsunk ki napirendet a napközbeni és éjszakai alváshoz, és ehhez szigorúan tartsuk magunkat.
Nagyfokú álmosság esetén hozzuk előbbre a lefekvési időt.
Ne hagyjuk, hogy a gyerek sok folyadékot igyon az esti órákban, és lefekvés előtt küldjük ki a mosdóba. (A telt hólyag kedvez az alvajárás jelentkezésének.)
Lefekvés előtt ne igyon a gyerek koffeintartalmú italokat (például kólát).
Gondoskodjunk arról, hogy a gyerekszoba csendes és kényelmes legyen. Ne csapjunk zajt addig, amíg a gyerek el nem alszik (ez az éjszakai és napközbeni alvásokra is vonatkozik).
Ha pedig megint éjszakai vándort találunk valahol a lakásban, ne essünk pánikba. Egyszerűen tereljük vissza a gyereket az ágyába és helyezzük őt biztonságba.

Mit jelent az alvajárás?

Az alvajárás – nevével ellentétben – nemcsak azt jelenti, hogy az illető jön-megy a lakásban, hanem a legkülönfélébb cselekvéseket végezheti. Ezek lehetnek teljesen ártalmatlanok, de az alvajáró akár még veszélybe is kerülhet, ha például a bejárati ajtót kinyitva az utcára is kimerészkedik. Egy biztos: felébredve jó eséllyel semmire nem emlékszik majd az éjszaka történtekből.

Az alvajárás okainak megértéséhez tudnunk kell, hogy alvás közben az agyi aktivitás egyenként 90-100 perces ciklusokra osztható, egy éjszaka pedig négy vagy öt ilyen ciklus játszódik le. Egy ciklus öt szakaszból áll, melyek közül a 3–4. szakasz a legmélyebb alvás időszaka. Az alvajárók leggyakrabban ebben a periódusban indulnak útnak, nem csoda hát, hogy ilyenkor nehezen ébreszthetők, és ébredés után percekig zavartak lehetnek. A gyerekek többnyire az esti elalvás után 1-2 órával indulnak el, és egy-egy ilyen „séta” időtartama néhány perctől akár fél óráig is eltarthat.

Mi okozza az alvajárást?

Az alvajárók túlnyomó többsége a gyerekek közül kerül ki, akik aztán tizenéves korukra többnyire ki is növik ezt a szokásukat. Az alvajárás tekintetében családi halmozódás is megfigyelhető, ezért ha ön vagy házastársa gyermekkorában alvajáró volt, akkor gyereküknél is nagyobb eséllyel kell számítani a jelenségre. Ezen kívül egyéb tényezők is kedveznek az alvajárás kialakulásának, úgymint:

  • alváshiány vagy kimerültség;
  • rendszertelen alvás;
  • betegség vagy láz;
  • egyes gyógyszerek;
  • stresszhatás.

Mit csinál egy alvajáró?

A legkézenfekvőbb cselekvés természetesen a járkálás, de előfordulhat, hogy a gyerek közben beszél vagy az ágyban ülve valamilyen ismétlődő cselekvést végez, például dörzsöli a szemét vagy húzogatja a pizsamáját. Kívülálló számára az alvajáró tekintete kissé ködösnek, zavartnak tűnhet, a gyerek nem reagál a hozzá intézett szavakra, és nehezen ébreszthető. Az alvajáró szeme nyitva van, de tekintete eltér az ébrenléti állapottól.

alvajárás alvás gyerek alvajáró

Veszélyes-e az alvajárás?

Az alvajárás önmagában nem ártalmas, az alvajáró azonban akaratlanul is veszélyekbe sodorhatja magát, ha elindul a lépcsőn vagy kinyitja a bejárati ajtót vagy az ablakot. Az alvajárás általában nem azt jelenti, hogy valami nincs rendben a gyerek lelkével, és nincs is negatív következménye a mentális állapotra. Ébredés után az alvajáró ritkán emlékszik a történtekre.

Hogyan tehetjük biztonságossá a környezetet az alvajáró számára?

Ahogyan már említettük, az alvajárás önmagában nem veszélyes, gondoskodni kell azonban arról, hogy az éjszaka útnak induló gyerek ne essen le, ne menjen neki semminek, ne nyithassa ki a bejárati ajtót, a nagyobb kamaszgyerek ne tudja elindítani az autót stb.

Az alvajáró biztonsága érdekében érdemes betartani az alábbi javaslatokat:

  • Ne ébresszük fel az alvajáró gyereket, mert ettől megrémülhet. Ehelyett óvatosan vezessük vissza az ágyába.
  • Ne csak a gyerekszobában zárjuk gondosan az ajtókat és az ablakokat, hanem mindenhol. Jó szolgálatot tehetnek az ajtókra szerelt gyerekbiztos zárak. Az ajtó- és kocsikulcsokat ne hagyjuk elöl.
  • Az alvajáró gyerek számára nem megfelelő alvóhely az emeletes ágy felső ágya.
  • A gyerekágy közeléből távolítsuk el az éles, hegyes és törékeny tárgyakat.
  • A veszélyes eszközöket zárjuk el a gyerek elől.
  • Az esetlegesen akadályt jelentő tárgyakat távolítsuk el az útból – nemcsak a gyerekszobában, hanem a házban vagy lakásban mindenhol. Ne feledkezzünk meg arról, hogy a szokásos gyerekszobai rendetlenség, a szétdobált játékok és egyéb holmik is ilyen akadályt képezhetnek az alvajáró útjában.
  • Szereljünk biztonsági rácsot a gyerekszoba ajtajához és/vagy a lépcső tetejére.

Mikor kell orvoshoz fordulni az alvajárás miatt?

Nincs különösebb orvosi teendő, ha az alvajárás nem válik rendszeressé, nem okoz kifejezett napközbeni álmosságot, illetve az alvajárás során a gyerek nem művel veszélyes dolgokat. Érdemes azonban kikérni orvos tanácsát akkor, ha az imént felsorolt esetek bármelyike fennáll, illetve az alvajáró epizódok kamaszkor után is megmaradnak. Ugyancsak orvoshoz kell fordulni akkor is, ha a szülő egyéb rendellenességet (például légzési zavart) is tapasztal az alvajáró gyereknél.

Sok esetben segíthet a rendszeres ébresztés, ami az alvási ciklus megszakításával előzi meg az alvajárást. Igen ritka esetben az orvos gyógyszert ír fel a nyugodt alvás elősegítése érdekében.

Mit tehet a szülő az alvajárás megelőzésére?

  • Teremtsünk nyugodt környezetet az elalváshoz (kellemes zenével, relaxációval).
  • Alakítsunk ki napirendet a napközbeni és éjszakai alváshoz, és ehhez szigorúan tartsuk magunkat.
  • Nagyfokú álmosság esetén hozzuk előbbre a lefekvési időt.
  • Ne hagyjuk, hogy a gyerek sok folyadékot igyon az esti órákban, és lefekvés előtt küldjük ki a mosdóba. (A telt hólyag kedvez az alvajárás jelentkezésének.)
  • Lefekvés előtt ne igyon a gyerek koffeintartalmú italokat (például kólát).
  • Gondoskodjunk arról, hogy a gyerekszoba csendes és kényelmes legyen. Ne csapjunk zajt addig, amíg a gyerek el nem alszik (ez az éjszakai és napközbeni alvásokra is vonatkozik).

Ha pedig megint éjszakai vándort találunk valahol a lakásban, ne essünk pánikba. Egyszerűen tereljük vissza a gyereket az ágyába és helyezzük őt biztonságba.

Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!