Dohányozni tilos, de nem mindenkinek

Sok helyen tilos dohányozni április elsejétől. Pontosabban január elsejétől, de az első három hónapot türelmi időnek tekintették, ezért eddig nem bírságoltak. A három hónap viszont március végén lejárt.

Orvos-magyar szótár

Orvos-magyar szótár mindenkinek...

Orvosi témájú szövegeket olvasva könnyen arra a következtetésre juthatunk, hogy "ez bizony nekem kínaiul van", de gyakorlatilag bárhol szembe jöhet velünk egy idegenül hangzó orvosi szó. Pedig az orvosi szaknyelv szavai nem kínai, hanem latin vagy görög eredetűek. 

Nincs kapcsolat az autizmus és a védőoltás között

„Andrew Wakefield egy közönséges csaló”

Andrew Wakefield, aki a The Lancet folyóiratban 1998-ban közölt tanulmányában összefüggést vélt felfedezni a kanyaró, mumpsz és rubeola elleni vakcina, az MMR és az autizmus között, „aprólékosan megtervezett” csalást követett el az adatok meghamisításával – írja a British Medical Journal (BMJ) című orvosi folyóirat.

 

A lap szerkesztői szerint nem lehetséges, hogy Wakefield nem pusztán hibázott, hanem meg kellett hamisítania az adatokat tanulmányához, mely később szülők ezreit győzte meg arról, hogy a vakcinák veszélyesek.
A BMJ-ben szerdán közzétett elemzés szerzője újságíróként orvosi, kórházi feljegyzések és szülői interjúk segítségével mutatta ki, hogy Wakefield meghamisította az adatokat. A brit Brian Deer elemzésében úgy találta például, hogy Wakefield – aki 12 gyerek adatait szerepeltette tanulmányában – legalább 13 gyereket vizsgált, akik közül legalább öten már a vakcinálás előtt autizmusra utaló tüneteket mutattak. Deer cikkét a londoni Sunday Times és a brit Channel 4 televíziós csatorna fizette.
„Ki követte el ezt a csalást? Kétségtelen, hogy Wakefield volt az” – írták szerkesztőségi cikkükben a folyóirat munkatársai, élükön Fiona Godlee vezető szerkesztővel (http://www.bmj.com/).
Andrew Wakefield Lancetben megjelent tanulmánya emberemlékezet óta a legélesebb vitát váltotta ki orvosi körökben. A cikk eredményeként meredeken csökkent a gyermekek átoltottsága az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában és más európai országokban. A tanulmány megjelenése óta, 1998 és 2004 között Andrew Wakefield állításait sorra megcáfolták az olyan vezető orvosi folyóiratok, mint a The Lancet, a New England Journal of Medicine, a Pediatrics vagy a British Journal of Medicine, tucatnyi brit orvosi szövetség pedig közleményben vállalt felelősséget az oltóanyag biztonságosságáért.
Tavaly februárban a tekintélyes brit orvosi hetilap végül hivatalosan is visszavonta 1998-as Wakefield-cikkét, magát az orvost pedig 2010 májusában kizárta tagjai sorából a brit doktorok regiszterét vezető szervezet, a General Medical Council (GMC). A GMC fegyelmi testületének akkori indoklása szerint Andrew Wakefield és két szerzőtársa „lelkiismeretlenül, félrevezető módon és felelőtlenül viselkedett kutatásai során, szívtelen nemtörődömséget tanúsítva a gyermekek iránt”. A testület májusi közleménye szerint az orvos a vérmintákat fia születésnapi partijának résztvevőitől gyűjtötte be, 5 fontot fizetve minden gyermeknek, és később tréfálkozott is az eset fölött. Wakefieldnek egyébként, aki abban az időben a londoni Royal Free Hospital gasztroentorológusaként dolgozott, nem volt engedélye a kutatásra.
Andrew Wakefield – aki 2004 óta az Egyesült Államokban praktizál – a CNN hírtelevíziónak szerdán adott nyilatkozatában tagadta az ellene felhozott vádakat, és arra hivatkozott, hogy tanulmánya eredményét később a világ öt országában megismételték.

A lap szerkesztői szerint nem lehetséges, hogy Wakefield nem pusztán hibázott, hanem meg kellett hamisítania az adatokat tanulmányához, mely később szülők ezreit győzte meg arról, hogy a vakcinák veszélyesek.

A BMJ-ben szerdán közzétett elemzés szerzője újságíróként orvosi, kórházi feljegyzések és szülői interjúk segítségével mutatta ki, hogy Wakefield meghamisította az adatokat. A brit Brian Deer elemzésében úgy találta például, hogy Wakefield – aki 12 gyerek adatait szerepeltette tanulmányában – legalább 13 gyereket vizsgált, akik közül legalább öten már a vakcinálás előtt autizmusra utaló tüneteket mutattak. Deer cikkét a londoni Sunday Times és a brit Channel 4 televíziós csatorna fizette.

„Ki követte el ezt a csalást? Kétségtelen, hogy Wakefield volt az” – írták szerkesztőségi cikkükben a folyóirat munkatársai, élükön Fiona Godlee vezető szerkesztővel.

Andrew Wakefield Lancetben megjelent tanulmánya emberemlékezet óta a legélesebb vitát váltotta ki orvosi körökben. A cikk eredményeként meredeken csökkent a gyermekek átoltottsága az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában és más európai országokban. A tanulmány megjelenése óta, 1998 és 2004 között Andrew Wakefield állításait sorra megcáfolták az olyan vezető orvosi folyóiratok, mint a The Lancet, a New England Journal of Medicine, a Pediatrics vagy a British Journal of Medicine, tucatnyi brit orvosi szövetség pedig közleményben vállalt felelősséget az oltóanyag biztonságosságáért.

autizmus mmr andrew wakefield

Tavaly februárban a tekintélyes brit orvosi hetilap végül hivatalosan is visszavonta 1998-as Wakefield-cikkét, magát az orvost pedig 2010 májusában kizárta tagjai sorából a brit doktorok regiszterét vezető szervezet, a General Medical Council (GMC). A GMC fegyelmi testületének akkori indoklása szerint Andrew Wakefield és két szerzőtársa „lelkiismeretlenül, félrevezető módon és felelőtlenül viselkedett kutatásai során, szívtelen nemtörődömséget tanúsítva a gyermekek iránt”. A testület májusi közleménye szerint az orvos a vérmintákat fia születésnapi partijának résztvevőitől gyűjtötte be, 5 fontot fizetve minden gyermeknek, és később tréfálkozott is az eset fölött. Wakefieldnek egyébként, aki abban az időben a londoni Royal Free Hospital gasztroentorológusaként dolgozott, nem volt engedélye a kutatásra.

Andrew Wakefield – aki 2004 óta az Egyesült Államokban praktizál – a CNN hírtelevíziónak szerdán adott nyilatkozatában tagadta az ellene felhozott vádakat, és arra hivatkozott, hogy tanulmánya eredményét később a világ öt országában megismételték.

(forrás: MTI )
Hozzászólások (3 db)
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
#1
Durva.
Az ilyen emberek rontjak a tudomany hitelet, es ebbol lesz aztan a "brittttudos" skandalas, akkor is, amikor komoly es megfontolando tanulmanyok szuletnek.
 
#2
A medical tribune egy „féltudományos lap” ezért talán az olvasóközönségben orvosok és képzett tudományos igényű látogatók is vannak. Azt gondolom, hogy egy tisztán tudományos kérdésben helyes volna a tudományos meggyőzés módszereit alkalmazni, szemben egy részlet egyoldalú bírálatával. Ezzel csak az a probléma, hogy mielőtt ítéletet mondunk, elég nagy fáradtsággal járó kutatómunkát kell végeznünk. Wakfieldnek több tucat -elismert lapokban leközölt- cikke van a védőoltások témájában. Kellemes elmélyedést kívánok minden a téma iránt érdeklődő kollégának és nem hiszékeny laikusnak. Turcsányi Zsolt háziorvos, Szentgyörgyvölgy

Wakefield AJ, Anthony A, Murch SH, et al. Enterocolitis in children with
developmental disorders. Am. J. Gastroenterol. 2000;95:2285-2295

Wakefield AJ. Enterocolitis, autism, and measles virus. Mol Psychiarty
2002;7 (Suppl 2):44-6.

Wakefield AJ, Puleston JM, Montgomery SM et al. Review article:
concept of entero-colonic encephalopathy, autism, and opioid
receptor ligands. Aliment. Pharmacol. Ther 2002;16:663-674.

Wakefield AJ. Measles, mumps, and rubella vaccination and autism.
N. Engl. J.. Med. 2003;348:951-954.

J.J. Bradstreet, M.D.; J. El Dahr, M.D.; A. Anthony, M.B.,
Ph.D.; J.J. Kartzinel, M.D.; A.J.Wakefield, M.B.Detection of Measles Virus Genomic RNA in Cerebrospinal Fluid of Children with
Regressive Autism: a Report of Three Cases
J American Physicians and Surgeons Volume 9 Number 2 Summer 2004
 
#3
„Andrew Wakefield egy közönséges csaló”
Ezt csak a hülye gyerekek mondják!
Ugyanis akkor nagyon sok csaló van! Például, Ők is?

http://www.dailymail.co.uk/news/article-388051/Scientists -fear-MMR-link-autism.html

No meg tegyük hozzá azt is, hogy az állandó jellegű vakcinák nagyon jó hatásosságáról szóló cikkeket gyártó kutatócsoportról is kiderült, hogy egy tolvaj, csaló, és hazug banda, s a vezetőjük jelenleg is szökésben van 20 millió dollárrral!
 
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!