Minél több könyv, annál nagyobb bizonytalanság
A könyvek és a túlzott elvárások
Miért van az, hogy mostanában szinte gombnyomásra dől a panasz és a keserűség mindenkiből, ha csak szóba kerül a gyereknevelés és az anyaság? Arról persze mindenkinek más a véleménye, hogy ennek mi az oka.

Abban viszont nagyjából mindenki egyetért, hogy nem mondvacsinált jelenségről van szó. Hogy az örök panaszkodás mennyiben jogos – nos, e téma mentén megint csak élesen különválnak a frontvonalak.
Elég sokan vannak, akik szerint fontos szerepe van az örök elégedetlenség − és elégtelenség − érzésében a túlzott elvárásoknak, melyekkel mostanában talán jobban bombázzák a nőket, mint korábban. Bombázzák mások őket, bombázzák ők egymást és bombázzák ők saját magukat. Vagy az is lehet, hogy most sem rosszabb a helyzet, mint mondjuk évvel ezelőtt, de míg korábban ezek megvitatása a játszótér vagy az óvodai öltöző jól behatárolt körén belül maradt, addig az internet útján szélesebb tömegekhez eljut – és egyszersmind azt a felhangot kölcsönzi a kérdésnek, mintha az örökös nyígás általános, mindenkit szükségképpen érintő probléma lenne. Szinte már elvárássá nőtte ki magát. Manapság már az a gyanús, ha valaki úgy nagyjából elégedett a maga kis világával.
A teljes cikket itt olvashatja.






