Dohányozni tilos, de nem mindenkinek

Sok helyen tilos dohányozni április elsejétől. Pontosabban január elsejétől, de az első három hónapot türelmi időnek tekintették, ezért eddig nem bírságoltak. A három hónap viszont március végén lejárt.

Orvos-magyar szótár

Orvos-magyar szótár mindenkinek...

Orvosi témájú szövegeket olvasva könnyen arra a következtetésre juthatunk, hogy "ez bizony nekem kínaiul van", de gyakorlatilag bárhol szembe jöhet velünk egy idegenül hangzó orvosi szó. Pedig az orvosi szaknyelv szavai nem kínai, hanem latin vagy görög eredetűek. 

Apróság, de a baba nem tud szopni miatta

Nemcsak a nyelv, hanem a szoptatás fékje is

Az orvosok hiába javasolják, hogy az anyák legalább hat hónapig szoptassák a csecsemőt, ha egy egyszerű, mégis sokszor kezelés nélkül maradó elváltozás képtelenné teheti a csecsemőt a szopásra.

 

A Pediatrics című lap júliusi online számában érdekes eset olvasható egy csecsemőről, akinek testsúlya – az állandó és rendszeres szoptatás ellenére – hat hónapos korára nemhogy gyarapodott volna, hanem kevesebb volt, mint megszületéskor. Szülei egészen addig nem aggódtak gyermekük állapota miatt, és fél éven át folytatták a szinte teljesen eredménytelen szoptatást. Amikor a csecsemő végre kórházba került, hamar kiderült, hogy egy meglehetősen banális elváltozás, a nyelvfék (orvosi nevén frenulum linguae) minden baj okozója. Egy egyszerű és gyors beavatkozással (a nyelvfék átvágásával) minden akadály egy csapásra elhárult a szoptatás elől, és a csecsemő súlya másfél nap leforgása alatt máris egy kilogrammal gyarapodott.
A szopáshoz a csecsemő nyelvének sokkal komplexebb mozgást kell végeznie, mint a cumisüveges etetésnél, vákuumot kell létrehoznia a szájüregében, amihez elengedhetetlen, hogy nyelvét a szájpadlásához tudja szorítani. A cikkből kiderül, hogy a nyelv alsó felszínét és szájüreg alsó részét összekötő nyelvfék az újszülöttek 95–97 százalékánál nem okoz semmilyen problémát. A többi esetben azonban nyelvfék túlságosan rövid, ami lehetetlenné teszi, hogy a csecsemő a szájpadlásáig emelje a nyelvét. Emiatt a megfelelő szopás akadályozott, bármennyire is igyekszik mind az anya, mind az újszülött, és sok anya végül kénytelenségből lemond a szoptatásról.
„A nyelvfék átvágásával nagyon könnyen megoldható lenne ez a probléma, de sok orvos mégsem végzi el a beavatkozást, noha sokkal egyszerűbb, mint a körülmetélés, melyet rutinszerűen végeznek. A beleegyezési nyilatkozat kitöltése tovább tart, mint maga a procedúra” – írja dr. Sandra Sullivan neonatológus a lapban.
Dr. Sullivan tagja egy nemzetközi szervezetnek, amely a nyelvfékkel kapcsolatos problémákkal foglalkozik. Egyik legfontosabb céljuk az, hogy általánossá váljon a nyelvfék rövidségének szűrése, amit közvetlenül a szülés után akár a bába is el tud végezni. Másrészt tudatosítani kívánják minden gyermekorvosban, hogy a nyelvfék rövid volta súlyos probléma és feltétlenül meg kell oldani.

A Pediatrics című lap júliusi online számában érdekes eset olvasható egy csecsemőről, akinek testsúlya – az állandó és rendszeres szoptatás ellenére – hat hónapos korára nemhogy gyarapodott volna, hanem kevesebb volt, mint megszületéskor. Szülei egészen addig nem aggódtak gyermekük állapota miatt, és fél éven át folytatták a szinte teljesen eredménytelen szoptatást. Amikor a csecsemő végre kórházba került, hamar kiderült, hogy egy meglehetősen banális elváltozás, a nyelvfék (orvosi nevén frenulum linguae) minden baj okozója. Egy egyszerű és gyors beavatkozással (a nyelvfék átvágásával) minden akadály egy csapásra elhárult a szoptatás elől, és a csecsemő súlya másfél nap leforgása alatt máris egy kilogrammal gyarapodott.

csecsemő szoptatás szopási képtelenség nyelvfékA szopáshoz a csecsemő nyelvének sokkal komplexebb mozgást kell végeznie, mint a cumisüveges etetésnél, vákuumot kell létrehoznia a szájüregében, amihez elengedhetetlen, hogy nyelvét a szájpadlásához tudja szorítani. A cikkből kiderül, hogy a nyelv alsó felszínét és szájüreg alsó részét összekötő nyelvfék az újszülöttek 95–97 százalékánál nem okoz semmilyen problémát. A többi esetben azonban nyelvfék túlságosan rövid, ami lehetetlenné teszi, hogy a csecsemő a szájpadlásáig emelje a nyelvét. Emiatt a megfelelő szopás akadályozott, bármennyire is igyekszik mind az anya, mind az újszülött, és sok anya végül kénytelenségből lemond a szoptatásról.

„A nyelvfék átvágásával nagyon könnyen megoldható lenne ez a probléma, de sok orvos mégsem végzi el a beavatkozást, noha sokkal egyszerűbb, mint a körülmetélés, melyet rutinszerűen végeznek. A beleegyezési nyilatkozat kitöltése tovább tart, mint maga a procedúra” – írja dr. Sandra Sullivan neonatológus a lapban.

Dr. Sullivan tagja egy nemzetközi szervezetnek, amely a nyelvfékkel kapcsolatos problémákkal foglalkozik. Egyik legfontosabb céljuk az, hogy általánossá váljon a nyelvfék rövidségének szűrése, amit közvetlenül a szülés után akár a bába is el tud végezni. Másrészt tudatosítani kívánják minden gyermekorvosban, hogy a nyelvfék rövid volta súlyos probléma és feltétlenül meg kell oldani.

A cikk teljes terjedelmében a MedicalOnline portálon olvasható.

Dr. Weisz Júlia
a szerző cikkei

(forrás: MedicalOnline )
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!