Nem változtatunk a szokásainkon
Ha gyerekem lesz, új életem is lesz
Azt gondolhatnánk, hogy amikor valaki szülővé válik, akkor többségében felelősebben és tudatosabban is kezd élni, mint korábban. Például az egészséges étkezés terén, hiszen nem mindegy, milyen példát lát maga előtt a gyerek.

Egy vizsgálat szerint azonban ez egyáltalán nincs így.
„Azt tapasztaltuk, hogy a szülővé válás – annak dacára, hogy sokszor az anyagi helyzet romlásával jár, illetve a rendelkezésre álló időbe több mindennek kell beleférnie – nem befolyásolja rossz irányban a felnőtt családtagok étkezési szokásait. Más részről viszont nem is eredményez jelentősebb javulást, noha a táplálkozás-tudományi szakemberek ezt feltételezték – mondta el a vizsgálattal kapcsolatban Helena H. Laroche, az iowai egyetem kutatója. – Sőt a kisgyermekes szülők inkább gyermektelen társaik után kullognak, már ami a telített zsírsavak bevitelének csökkentését illet, és táplálkozásuk összességében továbbra is egészségtelen.”
A kutatásban a Coronary Artery Risk Development in Young Adults (CARDIA) vizsgálat 2563 résztvevője esetében elemezték az étrend összetételét. A vizsgálat célja végeredményben az volt, hogy több kutatóközpont bevonásával azonosítsák a szívkoszorúerek betegségeire hajlamosító tényezőket.
A teljes cikket itt olvashatja.






