…mert a szerkesztő is anya
A szerkesztő blogja: Emberekről és telefonoktól…
Bizonyára nem vagyok egyedül azzal a játékkal, hogy az utcán, buszon vagy villamoson megpróbálom kitalálni a szembejövőkről kik ők, honnan jönnek és hová tartanak. A játék a mobiltelefonok korában újabb elemmel bővült, hiszen…
…ha szerencsém van, akkor ott helyben némi segítséget kaphatok ahhoz, hogy jó irányban tapogatóztam-e.
Itt van például ez a húsz év körüli lány, aki előírásos fekete borítóba kötött szakdolgozattal, ugyancsak előírásos fehér blúzban és fekete szoknyában ül előttem a körúti villamoson. Még az egyetemre is tippelhetnék, ha picit előrehajolnék, hogy elolvassam az arany betűkkel írt címet, de nem teszem. Komolyan néz maga elé, biztosan vizsgázni megy. Hamar kiderül, hogy ezúttal nem találtam el, mert éppen hogy túl van a vizsgán. Hosszasan magyarázza valakinek, hogy a hármasnak akár örülhetne is, ha nem lett volna részrehajló a vizsgáztató, és nem adott volna neki csak közepest azért, amiért másnak jóval kevesebb tudásra is jeles járt.
Vagy nézzük ezt a két huszonéves fiút a meredek utcában felfelé kaptató buszon. Nem szólnak egymáshoz, csak néznek ki a nagy melegben. Bizonyára azon gondolkodnak, hol eresztik ki a gőzt, ha estére kicsit csillapul a hőség. Mehetnénk este Romkertbe – javasolja az egyikük, mire a másik álmosan bólint: Ja, igen, mehetnénk… Szóval ezt eltaláltam.
Vagy lássuk, mi lehet az átlátszó műanyag szatyorban lévő kerek ételdobozában annak a fiatal nőnek, aki feszes miniszoknyában, fodros blúzban és magas sarkúban kapaszkodik az ajtó mellett. Biztosan az ebédre szánt saláta, de hogy az miből készülhetett, arról fogalmam sincs. Nem sokáig, mert megcsörren a telefonja, és – a beszélgetésből ítélve – a barátnőjének elmagyarázza, hogy le kéne adnia néhány kilót (vajon miből?), úgyhogy csak salátát eszik ebédre. Paradicsom, uborka, paprika és raktam a tetejére olívabogyót is – meséli. Én még egy kis fetasajtot is tettem volna rá, merengek el egy pillanatra.
De a legeslegfurcsább az a két ápolatlan szakállú, elhanyagolt öltözetű hajléktalan, aki a minap ült egymással szemben a villamoson. Mellettük az elmaradhatatlan nagy szatyor, benne feltehetőleg minden, amit a magukénak mondhatnak. Mindkettejük ölében egy-egy füzet a néhány év óta oly népszerű számrejtvénnyel, a sudokuval, és mindketten szorgalmasan – és szemmel láthatóan nagy rutinnal – töltögetik az üres kockákat egy-egy olcsó reklámtollal. Honnan jön és hová tart két idősödő férfi, akinek a semmi kellős közepén is van igénye arra, hogy megtornáztassa egy kicsit az agysejtjeit? Na, ezt már soha nem tudom meg, nem volt ugyanis mobiltelefonjuk…
Dr. Simonfalvi Ildikó szerkesztő
