A szingliség nem tudatos döntés eredménye
Házastárs vagy élettárs: elavult házasságok?
Jó ideje tudjuk már, hogy egyre inkább alábbhagy a házasodási kedv. Mindemellett az alternatív együttélési formák, főleg az élettársi kapcsolatok népszerűsége tapasztalható, ám ez sem kompenzálja az elmaradt házasságkötéseket. Tegnap volt a házasság világnapja.
Míg a jogászok, pszichológusok és szociológusok szinte egyöntetűen amellett állnak ki, hogy a jogilag szabályozott házastársi kapcsolat mind a felek együttélése során, mint a kapcsolat esetleges felbomlásakor felmerülő vitákban biztosabb és jobban működő modellnek bizonyul az élettársi viszonyhoz képest, akadnak nézetkülönbségek az utóbbi forma szabályozásának kérdésében – számolt be nemrég a jelenségről a The Telegraph.
Vannak szakértők, akik elkerülhetetlennek tartják, hogy a társadalmi változások miatt a házasságnál lazább köteléket jelentő, egyre gyakoribb élettársi kapcsolat jogi szabályozása. Az irány mellett lándzsát törők szerint mivel a szabadabb együttélés választásának növekvő trendje megállíthatatlan, ezeknek a pároknak is meg kell adni bizonyos alapvető jogi védelmet, ami a kapcsolat „szerződéses” működését garantálja. Véleményük szerint ilyen szabályozandó kérdés többek közt a kapcsolat felbomlása esetén a gyermekek elhelyezése.
Éppen ellenkező véleményen vannak azok, akik azt mondják, hogy a papírok nélkül együtt élők legtöbbször a házasság jogi és formai kereteit vetik el, így nemcsak nehéz, de akaratukkal szembemegy a terület ilyen jellegű szabályozása. Ettől eltérő indoklással, de szintén nem szabályoznák az élettársi viszonyt azok a konzervatívok, akik a házasság intézményének fontosságára hívják fel a figyelmet: szerintük az állam feladata inkább az, hogy tudatosítsák a fiatalokban a házasság előnyeit, hiszen ez a típusú közösség biztosítja a legjobb keretet a családok stabil működése és a gyermekek felnevelése számára.
Élettársak vagy házastársak?
Az élettársi kapcsolatot Magyarországon sem szabályozza a jog; a definíció szerint ez olyan párkapcsolati formát jelent, amely két, egymással házasságot nem kötött, érzelmi és gazdasági közösségben élő személy között áll fenn. Ilyenkor – hacsak bizonyos kérdéseket külön szabályozó polgári jogi szerződést nem kötnek egymással a felek – az élettársi kapcsolat az állam felé semmilyen módon nem jelzik, ezt mindössze maga az együttélés ténye dokumentálja. Hivatalosabb, speciális forma a bejegyzett élettársi kapcsolat, amelyet azonos neműek létesíthetnek. Szintén ide tartozik, hogy tavaly év elejétől azonos és külön nemű párok is kérhetik élettársi kapcsolatuk nyilvántartásba vételét közjegyző által: ez a felekre nem nézve nem jelent jogokat és kötelezettségeket annyi kivétellel, hogy a különnemű párok esetében az anya élettársára vonatkozik az apasági vélelem, magyarul az élettárs automatikusan a gyermek apjának minősül.
Szingli lét: kényszer vagy tudatos választás?
Míg az 1960-as években csaknem minden nő legalább egyszer házasságra lépett – és még 1990-ben is mintegy háromnegyedük –, a mai házasságkötési szokásokat tartós tendenciának feltételezve a nőknek több mint fele (56 százaléka) hajadonként fogja leélni az életét. Nem véletlen tehát, hogy az utóbbi években egyre gyakrabban beszélünk a szingli létről, amely a fiatal középkorúak (harmincasok, negyvenesek) tartós párkapcsolatot mellőző, választott életformája. Előfeltétele az anyagi jólét, hiszen egyedül kell megteremteni és folyamatosan biztosítani a saját lakás és az önálló életvezetés pénzügyi feltételeit. A fiataloknak azonban igen kis aránya (5 százaléka) tekinti az önálló, független életet ideálisnak, tudatos választásról a tartós párkapcsolat nélkül élők mintegy egyötöde esetében beszélhetünk. A többség vagy öntudatlanul, egyéb életcéljait követve, karriertörekvéseinek, munkacentrikusságának engedve sodródik bele a szingli élethelyzetbe, vagy korábbi partnerkapcsolata felbomlását követően (még) nem tudott újat kialakítani.
A teljes cikket a HVG oldalán olvashatja.
