Dohányozni tilos, de nem mindenkinek

Sok helyen tilos dohányozni április elsejétől. Pontosabban január elsejétől, de az első három hónapot türelmi időnek tekintették, ezért eddig nem bírságoltak. A három hónap viszont március végén lejárt.

Orvos-magyar szótár

Orvos-magyar szótár mindenkinek...

Orvosi témájú szövegeket olvasva könnyen arra a következtetésre juthatunk, hogy "ez bizony nekem kínaiul van", de gyakorlatilag bárhol szembe jöhet velünk egy idegenül hangzó orvosi szó. Pedig az orvosi szaknyelv szavai nem kínai, hanem latin vagy görög eredetűek. 

Határidő: 2011. november 18.

Pályázat a családokért és a közösségekért

A családhoz, a gyermekekhez, a gyermekvállaláshoz kapcsolódó társadalmi viszonyulás javítása, és a családi élettel kapcsolatos negatív jelenségekkel szembeni prevenció a célja a Közép-magyarországi régió területén annak a pályázatnak, amelyet az Új Széchenyi Terv keretében írtak ki. A felhívásra november 18-ig lehet jelentkezni.

A szociális államtitkárság MTI-hez eljuttatott tájékoztatása szerint "A családi közösségi kezdeményezések és programok megerősítése" című pályázat keretösszege 160 millió forint, azonban amennyiben a konvergencia régiókhoz hasonló mértékű túlpályázás lesz, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium lépéseket tesz a keretösszeg megemelésére. A pályázat keretében igényelhető támogatás összege legalább tízmillió, de legfeljebb ötvenmillió forint lehet.
A projekt kiemelt célja az országos szemléletváltás előmozdítása a családi szféra társadalmi jelentőségével kapcsolatban - olvasható a tájékoztatóban.

A minisztérium egyfajta családi szolgáltatásokat nyújtó központok, úgynevezett "családi erőforrás központok" létrejöttét szeretné ilyen módon támogatni, amelyek helyi szinten az ott élő családok, illetve a közösség más tagjai részvételével tevékenykednek, s hozzájárulnak a helyi társadalomban a családbarát attitűd megerősödéséhez.

Pályázni azon civil szervezetek pályázhatnak, melyek 2009. december 31. előtti, jogerős bírósági nyilvántartásba vételi végzéssel rendelkeznek.

Minden olyan, helyben működő civil szervezet, nonprofit szervezet (egyesület, alapítvány, egyház, jogi személyiségű, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező nonprofit szervezet) részesülhet támogatásban, amelynek tevékenysége a helyi családok összefogására, közös programok, rendezvények szervezésére, a gyermekvállalás népszerűsítésére irányul, és e tevékenységén belül tanácsadást, lelki gondozást, a gyermekfelügyelet megszervezéséhez való segítségnyújtást stb. is vállal.

A tanácsadások elsősorban a párkapcsolat, a házasság, a gyermekvállalás és -nevelés, a gyermek elhelyezése kapcsán felmerülő kérdéseket érintik, annak érdekében, hogy a helyi közösségek érintett tagjai kölcsönösen átadhassák egymásnak tapasztalataikat.
A pályázatok benyújtása a felhívás megjelenését követő 10. naptól 2011. november 18-ig lehetséges, a pályázatok benyújtása és elbírálása egy szakaszban történik.

A pályázati felhívás és a Pályázati Útmutató letölthető a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapjáról: www.nfu.hu.

(forrás: MTI )
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!