Dohányozni tilos, de nem mindenkinek

Sok helyen tilos dohányozni április elsejétől. Pontosabban január elsejétől, de az első három hónapot türelmi időnek tekintették, ezért eddig nem bírságoltak. A három hónap viszont március végén lejárt.

Orvos-magyar szótár

Orvos-magyar szótár mindenkinek...

Orvosi témájú szövegeket olvasva könnyen arra a következtetésre juthatunk, hogy "ez bizony nekem kínaiul van", de gyakorlatilag bárhol szembe jöhet velünk egy idegenül hangzó orvosi szó. Pedig az orvosi szaknyelv szavai nem kínai, hanem latin vagy görög eredetűek. 

Az abortusz jogi megítélése: gyilkosság

Még csak pár napos az új Alkotmány, mely szerint: „Az emberi méltóság sérthetetlen. Minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz, a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg.” 

Éppen a múlt héten tartóztattak le két amerikai orvost. A vád gyilkosság, mivel állítólag több késői abortuszt végeztek el Marylandban. Az elemzők szerint ez a per lehet a magzat élethez való jogához, „életképességéhez” kapcsolódó törvény első próbája.

Egy nőgyógyászati intézmény tulajdonosa, az 55 éves Steven Chase Brigham és alkalmazottja, a 46 éves Nicola Irene Riley egy 16 hónapos nyomozás után került előzetes letartóztatásba. A nyomozók 35 lefagyasztott magzatot találtak a klinika hűtőjében. A házkutatásra azért került sor, mert felmerült a gyanú, hogy Brigham doktorék a szabályok megsértésével végeztek abortuszokat New Jerseyban, majd Marylandban. 

Amennyiben a vádak beigazolódnak, akkor dr. Brighamet ötrendbeli, míg Riley doktornőt egyrendbeli emberölésben találhatják majd bűnösnek.

A teljes cikket itt olvashatja.

(forrás: nőStények )
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!