Dohányozni tilos, de nem mindenkinek

Sok helyen tilos dohányozni április elsejétől. Pontosabban január elsejétől, de az első három hónapot türelmi időnek tekintették, ezért eddig nem bírságoltak. A három hónap viszont március végén lejárt.

Orvos-magyar szótár

Orvos-magyar szótár mindenkinek...

Orvosi témájú szövegeket olvasva könnyen arra a következtetésre juthatunk, hogy "ez bizony nekem kínaiul van", de gyakorlatilag bárhol szembe jöhet velünk egy idegenül hangzó orvosi szó. Pedig az orvosi szaknyelv szavai nem kínai, hanem latin vagy görög eredetűek. 

A terhesség alatti táplálkozás befolyásolja az értelmi képességeket

Ha éhezik az anya, mitől lenne okos a baba?

A hiányos, csekély kalóriájú étrend befolyásolja a magzat agyi fejlődését, ami a megszületett utódnál a későbbiekben alacsonyabb intelligenciához vagy akár magatartási problémákhoz vezethet – idézi amerikai kutatók megállapítását a The Daily Telegraph című brit napilap online kiadása.

A Texasi Egyetem munkatársai úgy találták, hogy kevesebb kapcsolat alakul ki a sejtek között, több hiba jelentkezik sejtosztódás közben, és egyes növekedési faktorok mennyisége is kisebb azoknál a magzatoknál, akiknek az anyja csökkentett kalóriatartalmú diétán él terhessége első felében. A kutatók babuin pávián anyákat és utódaikat vizsgálták, ám úgy vélik, megállapításaik az emberre is érvényesek lehetnek.
„Ez egy kritikus időszakasz, amelyben sok neuron és egyéb támogató sejt alakul ki az agyban” – hangsúlyozta Peter Nathanielsz, az amerikai tudományos akadémia folyóiratában, a PNAS-ben megjelent tanulmány egyik szerzője.
A majmokat két csoportba osztották: az első csoportba tartozók annyit ehettek terhességük első felében, amennyit akartak, míg a másik csoportban 30 százalékkal kevesebb élelmet kaptak. A kutatók megállapították, hogy az elégtelen kalóriatartalmú étrend hatására jóval kevesebb neuron alakult ki, és több száz gén működését is befolyásolta a tápanyagok megvonása.
A kutatók kiemelték, hogy eredményeik alátámasztják az anya egészségének és étrendjének fontosságát a várandósság idején a magzat későbbi élete, testi, lelki és szellemi egészsége szempontjából.

terhesség alatti táplálkozás baba értelmi képességek

(forrás: MTI )
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!