Dohányozni tilos, de nem mindenkinek

Sok helyen tilos dohányozni április elsejétől. Pontosabban január elsejétől, de az első három hónapot türelmi időnek tekintették, ezért eddig nem bírságoltak. A három hónap viszont március végén lejárt.

Orvos-magyar szótár

Orvos-magyar szótár mindenkinek...

Orvosi témájú szövegeket olvasva könnyen arra a következtetésre juthatunk, hogy "ez bizony nekem kínaiul van", de gyakorlatilag bárhol szembe jöhet velünk egy idegenül hangzó orvosi szó. Pedig az orvosi szaknyelv szavai nem kínai, hanem latin vagy görög eredetűek. 

Az újszülött súlya összefügg az anyai életkorral

Idős anyának többnyire nagy súlyú babája születik

Az idősebb anyáknak nagyobb valószínűséggel születik nagy súlyú gyermeke, míg a kisebb súlyú újszülöttek gyakoribbak a fiatal anyukák körében – állapították meg holland kutatók csaknem tízezer anya adatai alapján.

 

Egyre több nő szül 35 éves kor fölött: az amerikai Pew Kutatóközpont legfrissebb adatai szerint míg 1990-ben csak 9 százalék volt az ilyen szülések aránya az Egyesült Államokban, addig 2008-ban már 14 százalék.
Rachel Bakker, a rotterdami Erasmus Orvosi Központ munkatársa kutatócsoportjával 8568 holland nő egészségügyi adatait tanulmányozta, akik 2002 és 2006 között szültek. Az újszülöttek átlagos testsúlya 3500 gramm volt, körülbelül 5 százalékuk 2500 grammnál kisebb, szintén mintegy 5 százalékuk pedig 4500 grammnál nagyobb testsúllyal jött a világra.
A korosztályonkénti bontásból kiderül, hogy a 30-35 éves korú anyák 4 százalékának született gyerekeke kis súllyal, míg a 25 év alatti kismamáknál 7 százalék volt ennek gyakorisága. Négyezerötszáz grammnál nagyobb súllyal született gyermeke a 25 év alatti anyák 3 százalékának, a 30–35 év közöttiek 6 százalékának és a 40 fölötti anyák mintegy 10 százalékának.
Az újszülött túl kicsi és túl nagy súlyának egyaránt egészségi kockázatai vannak későbbi életükben.
A tanulmány a British Journal of Obstetrics and Gynecology című szakfolyóirat online kiadásában jelent meg.

Egyre több nő szül 35 éves kor fölött: az amerikai Pew Kutatóközpont legfrissebb adatai szerint míg 1990-ben csak 9 százalék volt az ilyen szülések aránya az Egyesült Államokban, addig 2008-ban már 14 százalék.

Rachel Bakker, a rotterdami Erasmus Orvosi Központ munkatársa kutatócsoportjával 8568 holland nő egészségi adatait tanulmányozta, akik 2002 és 2006 között szültek. Az újszülöttek átlagos testsúlya 3500 gramm volt, körülbelül 5 százalékuk 2500 grammnál kisebb, szintén mintegy 5 százalékuk pedig 4500 grammnál nagyobb testsúllyal jött a világra.

Idős anyának nagy babája születik

A korosztályonkénti bontásból kiderül, hogy a 30-35 éves korú anyák 4 százalékának született gyerekeke kis súllyal, míg a 25 év alatti kismamáknál 7 százalék volt ennek gyakorisága. Négyezerötszáz grammnál nagyobb súllyal született gyermeke a 25 év alatti anyák 3 százalékának, a 30–35 év közöttiek 6 százalékának és a 40 fölötti anyák mintegy 10 százalékának.

Az újszülött túl kicsi és túl nagy súlyának egyaránt egészségi kockázatai vannak későbbi életükben.

A tanulmány a British Journal of Obstetrics and Gynecology című szakfolyóirat online kiadásában jelent meg.

 

(forrás: MTI )
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!