Dohányozni tilos, de nem mindenkinek

Sok helyen tilos dohányozni április elsejétől. Pontosabban január elsejétől, de az első három hónapot türelmi időnek tekintették, ezért eddig nem bírságoltak. A három hónap viszont március végén lejárt.

Orvos-magyar szótár

Orvos-magyar szótár mindenkinek...

Orvosi témájú szövegeket olvasva könnyen arra a következtetésre juthatunk, hogy "ez bizony nekem kínaiul van", de gyakorlatilag bárhol szembe jöhet velünk egy idegenül hangzó orvosi szó. Pedig az orvosi szaknyelv szavai nem kínai, hanem latin vagy görög eredetűek. 

Az ACOG szakmai ajánlása szerint

Oltani kell a terheseket influenza ellen

Az amerikai szülész-nőgyógyászok szakmai kollégiuma (ACOG) új ajánlást jelentetett meg a terhesek influenza elleni oltásának szükségességéről. Egyértelmű álláspont, hogy a thiomersal nem káros a baba szervezetére.

 

Az új állásfoglalás egyértelműen azt hangsúlyozza, hogy az oltást még nem kapott összes várandóst oltani kell a terhesség bármelyik szakában és az influenza szezon bármely időpontjában, de az influenzaszezon kezdete az optimális időpont.
Az ajánlás az inaktivált vakcinát alkalmasnak nyilvánítja a terhesek immunizálására, élő oltóanyag adása azonban ellenjavallt. A várandósok oltása a születendő gyermek szempontjából is kívánatos, mert a 6 hónapnál fiatalabbak részére nem áll rendelkezésre oltóanyag. Egy vizsgálat azt bizonyította, hogy kevesebb influenzás eset fordult elő azon csecsemők körében, akik immunizált anyától születtek. Ebben az évben egyértelműen megszületett az az álláspont, hogy az oltóanyagok adalékaként szereplő thiomersal nem okoz a gyermekek szervezetében károsodást akkor, ha az anya thiomersal-tartalmú oltásban részesült.

Az új állásfoglalás egyértelműen hangsúlyozza, hogy az oltást még nem kapott összes várandóst oltani kell a terhesség bármelyik szakában és az influenza szezon bármely időpontjában, de az influenzaszezon kezdete az optimális időpont.

Az ajánlás az inaktivált vakcinát alkalmasnak nyilvánítja a terhesek immunizálására, élő oltóanyag adása azonban ellenjavallt. A várandósok oltása a születendő gyermek szempontjából is kívánatos, mert a 6 hónapnál fiatalabbak részére nem áll rendelkezésre oltóanyag. Egy vizsgálat azt bizonyította, hogy kevesebb influenzás eset fordult elő azon csecsemők körében, akik immunizált anyától születtek.

Ebben az évben egyértelműen megszületett az az álláspont, hogy az oltóanyagok adalékaként szereplő thiomersal nem okoz a gyermekek szervezetében károsodást akkor, ha az anya thiomersal-tartalmú oltásban részesült.

 

(forrás: MedicalOnline )
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!